Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

évben a Jézus Szíve Testőrséget. (A kongregációban ugyanis felavatott tagok úgysem voltak még.) — Február 10-én, vasár­nap az iskolai pápakoronázási szentmise után P. Virágh Andor S. J. ismertette a Szívtestőrséget, amely tulajdonképen a Szív­gárdák folytatása. Célja a Jézus Szíve-tisztelet, önmegszentelés, apostolkodás. Egész programmja bennfoglaltatik jelmondatá­ban: „Jézus Szentséges Szíve, jöjjön el a Te országod!” Az intézet 127 katolikus növendékéből 125-en jelentkeztek. Minden osztályt két zelátort (csoportvezetőt) választott. Az egész Testőrgárda élén az elnök és a titkár állanak. Ez évben — ter­mészetszerűleg — a munkának csak a kezdetén vagyunk, mind­össze két gyűlést tartottunk. P. Zsíros Ferenc S. J. a Jézus Szíve Szövetségek orsz. és egyházmegyei igazgatója kinevezte hittanárunkat az intézeti Szívtestőrség igazgatójává. Az V.- évesek búcsúztatása alkalmával közülük 23-at a Szívtestőrség jelvényével és felvételi lapjával ünnepélyesen szívtestőrökké avattunk, remélve hogy az életben, mint tanítók Jézus Szíve országának apostolai lesznek. Ugyancsak megalakult a gyakorlóiskolában a Szívgárda, bár ennél is inkább csak az előkészítő munkát végeztük el. Leg­főbb tényei a P. Polgár által tartott.bemutatók, a háromnapos hadgyakorlat és a június 13-án Mária-Remetére rendezett gárdakirándulás volt. Sokatigérő, mindenfelé kipróbált és áldásos kezdeményezés. Bízunk benne, hogy intézetünk hitéletét mélyíteni, apostoli készségét növelni fogja. D) A 33U. sz. «Apáczai» cserkészcsapat 193U/35. évi beszámolója. A csapat évi munkáját a tanév megnyitása után, szeptem­ber hó második felében kezdte meg Frigyes Béla tanár, csapat­parancsnok vezetésével, kit munkájában Varga Lajos fővárosi tanító, cserkésztiszt támogatott. A csapat tagjainak létszáma az elmúlt tanév végén oklevelet nyert és kilépett és az új tanév kezdetén felvételre jelentkezett tanulók számbavétele után 68 cserkész és 17 apród volt, kik a csapat keretében két, 4—4 őrsből álló cserkész- és egy apródrajba nyertek beosztást. Az apródraj közvetlen vezetését Somorjai József V. é. tanítójelölt, kisfiúvezető és helyettese Mihályffy László lV.-éves tanító­növendék látták el dicséretes buzgalommal. Csapatgyűléseinket és őrsi összejöveteleinket hetenként hétfőn és szombaton d. u. 1—2 óráig tartottuk, míg az apródok d. u. 3—5 órára jöttek össze. A csapatgyűléseken az egész csa­patot érdeklő közös ügyek megbeszélése, a cserkésztörvények magyarázata, nyilvános szereplésekre való készülés, énekek meg­tanulása, közös játékok szerepeltek, míg az őrsi összejöveteleken a cserkészpróbákra való előkészület képezte a legfőbb programm- pontot. Az őszi és tavaszi hónapokban kedvező idő esetén a- 52 -

Next

/
Thumbnails
Contents