Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

I. 1. A küzdelmek szerepe a tanítóképzésben. A.) A küzdelmek megindulása. Amikor arról gondolkoztam, hogy az évnyitó tárgyát a sok lehetséges és kínálkozó gondolatkörök melyikéből vegyem, eszembe jutott báró Eötvös Józsefnek az a munkája, amelynek címe: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az állada- lomra. Ez segített a tárgy kiválasztásában. Ugyanis úgy érez­tem, hogy a sok lehetséges kérdés közül az lesz a legalkalmasabb, amely iránt korunkban a legtöbb érzék mutatkozik. Most az a kérdés, melyek korunk uralkodó eszméi, melyek napjaink vezér­eszméi? — Ezek különböznek a szerint, amint a politikára, az irodalomra, a történelemre, a természettudományokra, a peda­gógiára stb. gondolunk. A vezéreszmék különböznek a szerint, amint egy évre, egy évtizedre vagy több évtizedre gondolunk. Figyelmemet az elmúlt irodalmi hangulat kötötte le. Ebben azt találtam legjellegzetesebbnek, hogy mintegy újból felfedeztük Madách Imre nagy alkotását: Az ember tragédiáját. A Nemzeti Színházban újult erővel mutatták be, külföldi színpadon is szerepelt, Szegeden szabadtéri színpadon is előadták. Nem szándékozom Az ember tragédiájának tartalmát elemezni, arra sem gondolok, hogy esztétikailag méltassam, hanem alapgon­dolatát, vezéreszméjét szeretném a tanítóképzés szempontjából gyümölcsöztetni. Azt hiszem, nem nehéz megállapítani, hogy alapgondolata a befejezésben jut kifejezésre. Ebből a befeje­zésből : „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” — szeret­nék erőt meríteni a magunk munkájára vonatkozólag. „Ember: küzdj és bízva bízzál!” Mit jelent ez a vezéreszme a tanítónövendék szempontjából? Ezt: „növendék: küzdj és bízva bízzál!” — Hát vannak a növendéknek küzdelmei? Vannak. És itt kapcsolódik beszédem az évzárás hangulatához. Csak röviden akarom azt jelezni, hogy a lelki élet fokozatos és folytonos fejlődése érdekében az évzárás kapcsolódjék az évnyitóhoz. A következő évben az évnyitó a lehetőség szerint bizonyos vonatkozásban kapcsolódjék az elmúlt évzárás han­gulatához. A most felvetett kérdés igen alkalmas arra, hogy az elmúlt év végén keltett hangulatba belekapcsolódjam. Mikor az elmúlt iskolai év végén azt kérdeztem a növendékektől, hogy 3 —

Next

/
Thumbnails
Contents