Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

Pruzsinszky Pál mondja Franklin Benjámin önéletrajzában: „Lessingről mondják, hogy nemcsak az ismeretek tették boldoggá, hanem az imeretekért való küzdelmek is. Szó sincs róla, e szavakban foglalt jellemzés nemcsak reá vonatkozik, hanem vonatkozik mindazokra, akik itt valami maradandóbbat alkottak”. (7. lap.) — Fiúk! Maradandót minden tanító (sőt tanító- jelölt is) alkothat. Amit a tanítójelölt önnevelés útján önmagából formál, az maradandó. Amit a tanító tanítványai lelki világában alkot, amit községén tökéletesít, annak a lényege maradandó.

Hogy az embernek milyen nagy szüksége van a küzdelmekre azt klasszikusan fejezi ki Schopenhauer a következőkben: „A fáradozás és az akadályokkal való megbirkózás annyira élet- szükséglete az embernek, mint a vakondoknak, hogy földet túrjon . . . Ha nem adódik önként az akadály, úgy szerez magának : egyéniségéhez képest veszekszik. . . vagy jellemének öntudatlan hajlamától vezetve beleköt valakibe, vagy cselszövést sző, csalásokba és minden aljasságokba keveredik, csakhogy a nyugalom állapotának végetvessen”. (Schopenhauer: Életbölcseség. Fordította Kelen Ferenc dr. Budapest, 1925. 278 lap. 193. lap.)

Miután e szerint az embernek feltétlenül szüksége van akadályokra, küzdelmekre, ügyeljünk arra, hogy akadályversenyünk végén nemes cél integessen felénk, — ügyeljünk arra, nehogy a Schopenhauer említette veszedelmes helyzetnek kössék le erőnket, hanem küzdelmeink nagy nemzeti célokat szolgáljanak. Éppen ezért nem szabad szomorkodnunk, ha nehézségekre akadunk, ellenkezőleg örülnünk kell, hogy az akadályokkal való megküzdési szükségleteinket nemes cél érdekében fejthetjük ki. Ha úgy tudom, hogy az írásbeli dolgozatok külső kiállításában a rendetlenek, a gondatlanok királya vagyok, akkor ebben olyan akadályt kell látnom, amelynek leküzdésével lelki szükségletnek teszek eleget. Végeredményben pedig mintaírásra teszek szert. — Tolsztoj szerint: „Küzdeni — ez maga az élet, a küzdelem maga az élet. Nincs pihenés. Az ideál mindig elől lebeg és sohasem pihenhetik meg”. (Cserna Andor: Tolsztoj Breviárium. Budapest, 426 lap. 335. lap.) — Ez összhangban van azzal, hogy a nevelés számára eszményi célt tűzünk ki, feladatunk pedig az, hogy minden akadályon keresztül törekedjünk a célhoz mind közelebb jutni.

Az akadály néha a sikertelenség formájában jelentkezik. Ilyenkor tudnunk kell azt, hogy csakis előző sikertelenségeken keresztül jutunk igazi sikerhez. A sikertelenség szinte feltétele a sikernek. Ezt az ellentmondásnak látszó igazságot Foerster így fejezi ki: „Vállalkozásunk akadályait is szeretnünk kell. A siker sokszor nagy veszedelem az emberre. A szerencse sokszor az illúzió s az elbizakodottság iskolája. Akadályok képviselik az élet igazi továbbképző iskoláját”. (Wort von Friedrich Wilhelm Foerster. Berlin, 1921. 63 lap. 14. lap.)

12 -