Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

térdelő ifjú alakja, jövőbe tekintő arccal, ölében meghajtott zászló, balkezében könyv. Az emlékmű felállításának összes költ­sége 900 P volt. A Hősök emlékére adományt küldtek: Az Iskolatársak Egye­sülete, az 1. kér. áll. tanítóképző-int. tanárkara és ifjúsága, az 1903-ban végzettek, az 1902-ben végzettek; Sztankó Béla, Sztankó Katalin, Sztankó Teréz, M. Mórocz Sándor, Emhő Gyula, Tas József, Jaloveczky Péter, Komlós Antal, Karvaly Viktor, Dr. Wilde Ferenc, Hittig Lajos, Prockl Gyula, Molnár Mihály, Bencze István, Nagy Béla, Zsadányi Ferenc, Kökény Péter, Kóta Ferenc, Horvay Ede, Farkas István, Varga Károly, Orbán Béla, Szeidl Oszkár, Haán János, Hittig Ágoston, Merva Ferenc, Kiéli Kálmán, Cser János dr., Baráthy László, Kertész Gyula, Ilosvai Lajos Károly, Szőlősy Andor, Stolmár László dr., Szilas Ágost, Tőke Gyula, Sebestyén Ferenc, Klemm Árpád, Pédery Gyula, Pusztai Kálmán, Egedy István, Hajós Mihály, Hittig Gyula, Adamkovits Bertalan, Scherer Gyula, Gärtner Rezső, Palányi Lajos, Kosa Imre, vitéz Breznay Lajos, vitéz Szabó Kálmán, Rándl Árpád, özv. Lukács Gyuláné, Till Géza, Unghváry Elemér, Deme Bálint, Háros Antal, Reif Lajos, Simonffy János, Martos Ágost, Jovicza 1. Sándor, Bárdos Sándor, Baráth Géza, vitéz Sándor István, Cicutti Lajos, Scheiber Ferenc, Hock János, Winter Pál, Krasznai András. Az adományok összege 901.45 P, azaz kilencszázegy pengő 45 fillér. Az Egyesület a karácsonyi ünnepek alkalmával ez idén sem feledkezett meg az intézet növendékeinek s az intézettel kapcsolatos gyakorlóiskola tanulóinak megjutalmazásáról. A tagok létszámában a múlthoz képest jelentékenyebb vál­tozás nem állott be. A tagok létszáma 12-vel szaporodott s 5 tag jelentette be kilépését. Jelenleg az egyesületnek 259 rendes tagja, 10 alapító s 2 pártoló tagja van. Az elmúlt évben 4 választmányi és 2 elnökségi ülés volt. Az egyesület tagjainak névjegyzéke* Alapító tagok : Sztankó Béla, Gärtner Rezső, Zsadányi Ferenc, Bencze István, M. Mórocz Sándor, Emhő Gyula, Tas József, Scherer Gyula, Horvay Ede, Moravicz Lajos. Rendes tagok: Adamkovits Bertalan, főv. el. ig. IX., Üllői-út 121. Andor Mihály, főv. tanító, III., Bécsi-út 62. * Az egyesület tagjait tisztelettel kéri az elnökség, hogy az alkalmazta­tásukat, vagy lakóhelyüket illető változást az egyesület ügyvezető igazgatójának (Budapest, VI., Bajnok-u. 17. sz., II. 1.) tudomására adni szíveskedjenek. A dűlt betűkkel felsoroltak választmányi tagok. ■ I — 81 ­6

Next

/
Thumbnails
Contents