Budapesti Tanítóképző Intézet, 1933

áfiumával kábították s mire magához tért, késő volt. Azért vesztettünk, mert hittünk a világban és a 'béketárgyalások asztalához fegyver nélkül ültünk le. Buktunk, de becsületesek voltunk! De ha vesztettünk is, ha csonkák vagyunk is, bele nem törődünk, le nem mondunk soha! Deák mondá egykoron: »Amit az erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse visszahozhatja. De amiről a nemzet félve a szenvedésektől, önmaga lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz, mindig kétséges!« A mi időnk azonban lejár s a terhes örökséget Nektek kell átvennetek. Azért hoztuk haza hőseink emlékét s az ő szellemüket, hogy mindennap s a napnak minden órájában előttetek legyen a memento! Azért hoztuk haza, ide, hol az életre készültök, hogy el ne felejtsétek kötelességeteket s ne csak a hivatásra, hanem erre is készüljetek! Ez az emlékmű kötelez, ez az emlékmű parancsol! Ezt a parancsot ma ők elmondják rajtam keresztül. Parancsolják: vegyétek át az ő hazaszeretetüket, az ő törhetetlen hűségűket, az ő áldozatkészségüket! Vegyétek át az ő lelkesedésüket és elszánt akaratukat! Vegyétek és olvasszátok magatokba az ő lelkűket. Azt parancsolják, legyetek igaz magyar tanítók! Tanító; ez lehet foglalkozás vagy hivatás. Ela csak foglalkozás lesz számotokra, ez bizony nehéz kenyér- kereset, Fárasztó robot. De ha hivatás, akkor szent apostoli munka, amely a legnagyobb kincset, a nemzet jövőjét műveli. A tanító az ifjú nemzedéket s ez úton a nemzetet formálja. Jaj annak a nemzetnek, amelynek nincsenek igaz tanítói. A haza két részből áll: a haza földjéből és a nemzetből. A nemzet műveli a haza földjét. A haza földje tartja el a nemzetet. E kettő azonban elválaszthatatlan szent egység! Ha munkás, tanult, szorgos a nemzet, dúsan terem a föld, ha dús a föld, gazdag a nemzet. A nemzet gazdagsága nem az anyagiakból, hanem polgárainak erényéből fakad. Az anyagi kincs egymagában nemcsak az egyest, de a nemzetet sem boldogítja. Mi kis, maroknyi nemzet vagyunk s ha minden búzaszáron aranyból lenne a kalász, csupán ezzel akkor sem tudnók legyőzni elleneinket. A magyar föld az aranynál is becsesebbet terem: a magyar erényeket. A termés, magvetőt kíván s gondozóra vár. Vadon is megnő ugyan a rózsa, de csak csipkerózsa lesz belőle; ojtva a virágok királynője lesz, A magyar erény is vadon terem a puszta délibábos televényében; de hogy a nemzet fáján nemes termést hozzon, ojtani és nyesegetni kell. Ennek a népnek Ti lesztek kertészei s ha meddő lesz a fa, Ti feleltek érte! A mi hitünk nem veszett el, sőt minél keményebb a csapás, annál elszántabb. Fiatalságunk harcokban, a teljes függetlenségért folyó küzdelmekben telt el. Ott voltunk a világháború kataklizmájában és az összeomlás borzalmaiban, Nektek új életre kell készülni: egy jobb, egy tökéletesebb nemzedéknek kell lenni, hogy a rátok váró feladatot elvégezhessétek. A feladat nagy. Bár vigyáznotok kell, nehogy túlbecsüljétek magatokat, mégis higgyetek, bízzatok és reméljetek!«

— 34 —