Budapesti Tanítóképző Intézet, 1931

Az V-ik évfolyamra jelentkezett 3 új tanuló egészséges volt. 1931. szeptember 7-én az elsőéveseket újra átvizsgáltuk s meg­győződtünk, hogy fogaikat rendbehozatták. Október 14-én az I. folyamra 3 új tanuló jelentkezett. Egészségesek lévén, felvétettek. Az internátus tanulói a lefolyt tanévben, viszonyítva a múlt tanévhez, aránylag csekélv számban betegedtek meg. Volt összesen 52 fekvő betegünk; ezek közül i-nek fültőmirigygyulladása, i-nek bőrbetegsége, i-nek genyes mandolagyulladása volt, 49 tanuló pedig, a tél folyamán járványszerűen fellépett influenzában bete­gedett meg. Az ezidei influenzajárvány enyhe volt s a mi fekvő tanulóink influenzája is minden esetben enyhén, szövődmények nélkül zajlott le. Egy canulónkat. mellhártya- és tüdőgyulladás miatt kórházba utaltak. Halálesetünk nem volt. Magánrendelésen 72 ambuláns, beteg tanuló jelentkezett. XE Tanítóképesítés. A tanítóképesítő vizsgálat elnöke szeptemberben Molnár Osz­kár tanítóképző-intézeti igazgató, júniusban pedig dr. Horn József felsőkereskedelmi iskolai igazgató volt, akik meleg szeretettel vezet­ték a vizsgálatokat. Az egyházak részéről Gigler Károly dr., Gaudy László dr. és Haypál Béla dr. küldettek ki vizsgálatainkra. A vallás- és közoktatásügvi miniszter úr rendelete szerint az áll. tanítóképző-intézetek közül 1931. szeptember havában csak a budapesti áll. tanítóképző-intézetben tartattak meg a tanítóképesítő vizsgálatok. A rendelet értelmében a javító tanítóképesítő vizsgálatra jelent­kezett: a bajai áll. tanítóképző-intézetből 5 jelölt, a csurgói állami tanítóképző-intézetből 5 jelölt, a jászberényi áll. tanítóképző-inté- zeből 4 jelölt, a kőszegi áll. tanítóképző-intézetből 4 jelölt, a kis- kunfélegyházai áll tanítóképző-intézetből 1 jelölt, a nyíregyházai áll. tanítóképző-intézetből 4 jelölt, a pápai áll. tanítóképző-intézet­ből 4 jelölt, összesen 27 jelölt. Tanítói oklevelet nyertek: 1931. szeptember havában: 1. Auer Gyula, 1908. ápr. 30. Szombathely, Vas vm, r. k. 2. Belházy György, 1912. szept. 10. Litva, Hont vm., r. k. 3. Bertha Imre, 1910. ápr. 8. Csorna, Sopron vm., r. k. 4. Both István, 1906. aug. 18. Sopron, Sopron vm., r. k. 72

Next

/
Thumbnails
Contents