Budapesti Tanítóképző Intézet, 1930

mint ezzel a festménnyel. A részletek jók, az egésszel mégis elége­detlenek vagyunk. Hányszor tapasztaljuk, hogy a diák a különböző tantárgyakból jeles és mégis érezzük, hogy valami hiány van. Ezt a hiányt: a részleteket harmonikus egészbe foglaló erőt akarja a cserkészet pótolni. Egységesen gondolkozó, érző és akaró egész em­berek — magyar lovagok — nevelésével akar az egységes nemzetté alakulás nagy gondolatához hozzájárulni. Azzal az óhajtással adom át mindkét felszentelt, megáldott és felavatott zászlót rendeltetésének, hogy a cserkészek a csapatzászló­ban a nemes magyar lovag szimbólumát, a cserkészapródok pedig a cserkészapród-zászlóban a mintaapródra való figyelmeztetőt lássák. III, Tanári testület — alkalmazottak. 1. Balázs Béla c. kir. főigazgató, 1931 febr. 1. óta a tanító-, tanítónő- és óvónőképző-intézetek tanulmányi felügyelője és irányí­tója, megbízva az intézet tanulmányi ügyeinek Vezetésével. 2, Frank Antal dr., rendes tanár, igazgatóhelyettes. Képesítve van elemi népiskolákra, — a mennyiség- és természettudományi szak­csoport tárgyaiból polgári iskolákra, — a filozófiából és a pedagó­giából tanítóképző-intézetekre. Működik 1910 óta, ennél az intézet­nél — kétévi megszak:tással (főiskolai beosztás) — 1919 óta. Taní­totta a nevelés- és tanítástant a IV. osztályban és vezette a nevelési és tanítási gyakorlatot a IV. osztály egyik csoportjában. Heti órái­nak száma 6. A cserkészcsapat parancsnoka. Az Ifj. Vöröskereszt­csoport tanárelnöke. Az internátus vezetője. Az Apponyi-Kollégium mb. igazgatója. A Szent István Akadémia, a Magyar Paedagogiai Társaság és az Aquinói Szent Tamás Társaság rendes tagja. A Magyar Paedagogiai Társaság id. pénztárosa. A Tanítóképző-intézeti Taná­rok Orsz. Egyesületének fővárosi alelnöke. A Magyar Filozófiai Tár­saságnak, a Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaságnak, a Magyar Társadalomtudományi Társulatnak tagja. A Mária Dorothea Egyesület Tanítónői Szakosztályának választ­mányi tagja. A Szent Imre Jubileumi Pedagógiai Kongresszus el­nöki tanácsának tagja. A VKM megbízásából Budapesten és Egerben tartott tanítói továbbképző tanfolyamokon pedagógiai előadásokat tartott. Ezen­kívül a következő előadásokat tartotta: A cserkészapród-vezetöi tan­folyamon: A cserkészapród-mozgalom és a népiskolai tanterv. A M. Cserkészszövetség tisztitanfolyamán: képességek, továbbképzés (ön­nevelés). A katolikus tanügyi kongresszuson: 1. Tanítóképzésünk alapgondolatai. 2. A testnevelés a lelki nevelés szolgálatában. 3. A

Next

/
Thumbnails
Contents