Budapesti Tanítóképző Intézet, 1929
V. Épület. Épületünk belsejében a múlt nyár folyamán kisebbfokú, tatarozást végeztünk. Azonban elmaradt az épület külső falának átjavítása, mázolása és a belső tatarozás egyik rész«. A külső vakolat omlik s veszélyezteti a járókelők testi épségét. Junius hónapban kaptunk kisebb összeget belső kőműves munkákra és az ablakok mázolására. Ebben az évben szolgalakást csináltunk az alagsorban. Udvar. Szép nagy udvarunk kizárólag a játék és sport céljait szolgálja. Nagyon kívánatos volna az udvarnak vízlevezető csatornával való ellátása. Kert. Az intézet kertje 700 négyzetöl. Beosztása és üzemterve olyan, hogy a tanítás céljait szolgálja. Azért a kertben a termelés minden ágának jut egy kis terület. Van a kertben: faiskola, konyhakert, termő szőllő, virágos kert, mezőgazdasági növények telepe, magtermelő telep és termő gyümölcsfák. Felszerelése egy kisebb virágház, méhes és két melegágy. A talajművelési, szaporítási és növényápolási munkákat az iskolai év folyamán a növendékek végzik, főleg a gyakorlati órákon, ha azonban a szükség úgy kívánja, egyesek órán kívül is. A méhészet erősen összezsugorodik. A környéken mindenütt rohamosan épülnek a nagy bérházak és igy a méhlegelő évről-évre kisebb. Jelenleg 19 méhcsaládunk van, amelyek azonban alig tudják téli mézszükségletüket összegyűjteni, úgyhogy sokszor etetésre szorulnak. VI. Internátus. Intézetünk a nevelés céljait és eljárásait fokozottabb mértékben érvényesítheti azoknak a növendékeknek a nevelésében, akiket szülőik teljesen az internátusra bíznak. A családi nevelésnek is vannak értékei, de az interpátusi élet nevelői tényezőinek is meg vannak az előnyei. A közös életrend, a bőséges tanulási alkalom, a tanulmányi, erkölcsi és egészségügyi felügyelet a növendékek testi és lelki fejlődését biztosítják. Az internátusi ifjúság jó szellemére vall, hogy a nevelés munkájából maga is kiveszi részét: felügyelnek egymásra, támogatják egymást munkájukban. Egyaránt érdeke szülőnek, növendéknek és az egész intézetnek, hogy az internátus szigorú fegyelmet követel. Ez azonban nem rideg, hanem melegséggel párosult szigorúság. Ez a 45