Budapesti Tanítóképző Intézet, 1929

— Még mindig nem elég? . . . Neki bizony a munkából soha sem volt elég.

Éveken át együtt jártuk az országot. Hol tanitóegyesületi gyűléseken, hol tanítói továbbképző tanfolyamokon tartottunk előadásokat, bemutató tanításokat. Az ő végtelen lelkiismeretességére és óvatosságára vall, hogy ezekre az előadásokra és tanfolyamokra mindig közösen s a legkisebb részletre is kiterjedve készültünk elő azért, hogy a munkatársak között mindenben a legnagyobb összhang legyen. Előkészületek közben előbb az előadások lényegét, alapgondolatait állapítottuk meg s csak azután fogtunk a részletek megbeszélésébe. És ezek az előkészületek nemcsak itthon, hanem utazás közben a vasúton s a vidéki városok vendégszobáiban is folytak és igen sokszor az éjtszakába is belenyúltak. Igaz, hogy az ő nagy tudása, mindig újat és újat alkotó lelke nem tudott megmaradni a közös megállapodásoknak sokszor szűkreszabott keretei között. Mikor az előadóasztalnál állt, friss, élénk és újabb gondolatokat icapcsolt az előre megállapított tervekhez. Előadása közben rendesen a hallgatók között ültem, ilyenkor tekintetünk találkozott s mintha azt kérdezte volna, tudom-e az újabb gondolatot a bemutató tanítás keretében értékesíteni? . . . Hogyne tudtam volna! Hiszen ő sohasem járt a felhők között. Sohasem állított fel olyan elméletet, amit a gyakorlatban ne lehetett volna nyomban értékesíteni.

Előre elkészített tervünket sokszor a hallgatók észrevételei, kívánságai borították fel, amihez mindig alkalmazkodni kívánt. S ez neki soha sem okozott nehézséget. Nyomban készen volt a legnehezebb problémák megoldására, a felszínre került gondolatok egyszerű, de megkapó módon való megvilágítására.

Mint mindég, úgy a tanfolyamok alatt is a legmegértőbb, a legelőzékenyebb s a legodaadóbb munkatárs volt. Mindig arra törekedett, hogy munkatársainak lelkét semmi olyan mozzanat ne zavarja, mely munkakedvüket csökkentené, az összhangot zavarná. Sokszor, nagyon sokszor heteken át voltunk együtt, de együttlétünknek nem volt egyetlen' mozzanata sem, mely kellemetlen érzelmeket okozott volna. Vele és mellette öröm volt a munka. Pedig azokon a tanfolyamokon kemény munka folyt. Délelőtt, délután, még az óratervben megállapított időn kívül is dolgoztunk. És a munkában mindig ő járt elől. Csupán az esti óráink voltak szabadok. Akkor a városban sétálgattunk s közben a nap eseményeit s a másnapi munkatervet beszéltük meg. S olyan frissen, üdén jöttünk haza ezekről a tanfolyamokról, mintha csak szórakoztunk volna. A további munkához erőt, kedvet merítettünk a magyar tanítóság érdeklődéséből s az iránta megnyilatkozott szeretetből.

Hetenként egyszer, sokszor kétszer az Országos Közoktatási Tanács ülésein dolgoztunk. Oda rendszerint gyalog sétál18