Budapesti Tanítóképző Intézet, 1908

Egészségügy. A lefolyt iskolai évben az ifjúság egészségi állapota kedvező volt. Keveset betegeskedtek és ha megbetegedtek, rövidesen me is gyógyultak. Talán mással se jellemezhetjük jobban egészségük kedvező állapotát, mint azzal, ha megemlítjük, hogy a benn- és künnlakó, tehát az egész ifjúság gyógyszertári szükséglete az egész iskolai év alatt az 50 koronányi költséget el nem érte. Minthogy december havában hat ifjú egyidőben betegedett meg hurutos mandolalobban, meghonosítottuk a rendszeres prophy- lactikus toroköblögetéseket kálium hypermangaricum - oldattal s azzal elejét vettük a további megbetegedéseknek. A rendszeresen tartott rendeléseken a járóbetegek részesültek orvosi segélyben, összesen 215 esetben. Dr. Gyöty Tibor, egyetemi magántanár, intézeti orvos. 0 Házi tornaverseny. Intézetünk ifjúsága nagy buzgalommal készült az országos tornaversenyre, melyre szép számmal (70) jelentkeztek. De nem­csak a versenyre való előkészülés idején, hanem évközben is nagy szeretettel művelték a tornát és sportot: s miután a verseny el­maradt, lecsillapult ugyan a tornaláz, de nem szűnt meg a torná­szás, mert ifjúságunk azon tudattal, hogy a mai tanító csak úgy felelhet meg teljesen hivatalának, ha tornász és a tornát lelkese­déssel helyesen tudja tanítani, tovább dolgozott. Az ifjúság munkájában nemes versengés fejlődött ki, s a három alsó osztály tanulói közösen vettek egy szép versenyrugólabdát, melyért június hó 9-én délután összetett osztályversenyben mérkőztek. Az össze­tett verseny staféta-futás, távolugrás, magasugrás és golrugás-ból állott. A versenyzők számát a III. oszt. csekély létszáma miatt 20-ban kellett megállapítani. A verseny eredményei: 20 III. osztályos 700 m. stafétát 104 mp. alatt futott; 88'20 méter távolságot, 24'35 m. magasságot ugrott és 6 golt rúgott. 20 II. osztályos 700 m. stafétát 101 mp. alatt futott; 91'60 méter távolságot, 28'80 m. magasságot ugrott és 9 golt rúgott. 20 I. osztályos 700 m. stafétát 101 mp. alatt futott; 88'45 méter távolságot, 24'20 m. magasságot ugrott és 8 golt rúgott. A harmadévesek három helyen harmadik és egy helyen má­sodik fokon álltak. A másodévesek három helyen első és egy helyen második fokon álltak. Az első évesek egy helyen első, két helyen második és egy helyen harmadik fokon álltak.

Next

/
Thumbnails
Contents