Budapesti Tanítóképző Intézet, 1902

43

III. A képző-intézet működése.

1. Nevelés és fegyelem.

Az intézet nevelő munkája azon nyomokon haladt, amelyeket az előbbi iskolai évek ebbeli eljárásainak többé-kevésbé sikeres volta számára kijelölt. Távol volt azonban a tanári kar attól, hogy egy következő iskolai év nevelésében egyszerűen az elmúlt évek munkáját szóról-szóra utána cselekedje. Már az a felfogás, hogy minden nevelés helyessége a szóban forgó konkrét eset elbírálásától függ, indította a tanári kart, hogy nevelő eljárása részleteiben más meg más eszközökkel és fellépésekkel próbálkozzék.

Az irányadó elv, mely a nevelést vezette, az volt, hogy a tanító-növendék az iskola kis társadalmában naponta, percenként gyakorolja azon rendszerető, pontos, munkás, erkölcsös, tanítói pályához illő életet, mely majd a jövő nemzedék kiképzésében van hivatva dúsan kamatozni.

Hallotta a növendék lépten-nyomon a tanítások közben, hogy a tanítónak vallásosnak, jó magyarnak, erkölcsösnek, értelmesnek, gyermekbarátnak, jó gazdának, izlés-illemtudónak stb. s a tanításban művésznek kell lennie. S mindez elmélet volt, a mihez az iskola nyilvános és magánélete: iskolai és internatusi élet szolgáltatta a gyakorló iskolát, a tanítás művészi gyakorlatát hirdető gyakorló-iskola mellett.

Összehangzó cselekvésben állott e munkában a tanári kar egészében, mint egyes tagjaiban, továbbá az intézetnek egyes, ebből a célból alakult szervezetei, mint az ifj. segítő-egyesiitet, ifj. önképzőkör, a tanítási verseny, intézeti tornaverseny, intézeti és ifj. ünnepek, úgy, hogy az intézet ünnepies megnyitásától, sőt a beiratkozásoktól kezdve az iskolai év ünnepies bezárásáig az intézet állandóan nevelő-munkában is állott.

A vallás gyakorlatában is minden felekezetű növendék megtalálta a maga hite gyakorlatának rendes alkalmait, mint pl. a róm. katholikusok a gyónás, áldozás gyakorlatait.

<