Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1917
A piarista szellem
A PIARISTA SZELLEM. I. Ünnepi beszéd a budapesti piarista kollégium kétszázéves jubileumi ünnepén. A belvárosi főplébánia-templomban elmondotta dr. Sík Sándor tanár. Ma kétszáz éve, ugyanebben az órában, ugyanebben a szentélyben, ugyanezen oltár előtt, első napi munkájára kérte Isten áldását az első pesti gimnázium ifjúsága. Két nappal előbb tárta ki kapuit az iskola, egy napja, hogy elhangzott az első Yeni Sancte, és ezen a napon sietett először iskolába a templomból a diákság, magyar szóra, tudományra, Isten igéjére. Szerény volt a kezdet és igénytelen. Szegényes városkának szegényes iskolája. Pest történetének legsötétebb fejezete, a török hódoltság népirtó kora, még alighogy elmúlt. Epenhogy lezajlott Rákóczi szabadságharca; alighogy véget ért a borzalmas pestis, finely megtizedelte a maradék lakosságot; jégár, tűzvész az imént dúlt végig a városon. A dúledező falak, árva ólak és katonatanyák közt csak most kezdi épiteni házait a lassan települő német polgárság. Az árva város egy kis viskójában, két kis szobácskábán húzódik meg tanáraival az első négy osztály 155 diákja. Csekély a szám: honnan telt volna több a szegény városban? — de öt év alatt megkétszereződik ez a szám; egy század múlva már az 1000-et, az elemivel együtt a 2000-et közelíti meg a diákok száma; kétszázesztendős munkája során pedig százezernél is több tanulót nevelt föl a pesti piarista iskola. Kezdte egy kis ideiglenes házikó rossz falai közt, két-két osztállyal szorongva egy szobában. Folytatta már egy év múlva a galamb-utcai ócska jezsuita-házban, hat osztállyal, — négy évtized múlva a városháztéri Esterházy-palotában, — újabb száz év múlva a dunaparti régi épületben, immár nyolc osztállyal, — és ma, kétszáz év múlva, az új kollégium fiatal falai közt, 1*
