Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1916

IV. Károly

IV. KÁROLY.

Magyarország királyává koronáztatott 1916. december 30-án.

Mint álmaink hőse, mint gyermekfantáziánk kiszínezett reménye, úgy jelentél meg ifjú királyunk: fiatalon, szépen és diadalkoszoruzottan. A népemésztő harcok és emberfeletti erőfeszítések, a férfias elszántság és soha nem álmodott hősi tettek légköréből jöttél hősi pírban égő orcával, hogy átvedd ősi örökségedet. Láttad vérünk hullását, tanúja voltál bús dacunknak, mellyel a ránk törő ellenséges áradat ellen feszítettük mellünket. Láttál bennünket harcolni és meghalni, láttál és megértettél és megszerettél bennünket. Első királyi tetted az volt, hogy fejedre tétetted legdrágább nemzeti kincsünket, szent koronánkat. Óh milyen szép nap volt az! Arra az egy napra elfelejtettük, hogy ezer sebből vérzünk, elfelejtettük a múltat és a jelent és csak a jövő ragyogásában gyönyörködtünk. Mikor királyi hitveseddel végig vonultál az ősök emlékével megszentelt útvonalon, egy szebb és boldogabb korszak imbolygó körvonalai jelentek meg a lelkesedés és meghatottság könnycseppjétől égő szemeink előtt. Mindnyájan úgy éreztük, hogy trónfoglalásod egy biztatóbb jövő pirkadását jelenti.

Ifjú királyunk! a magyar ifjúság, az új Magyarország megteremtésére és felvirágoztatására hivatott nemzedék, ma is a koronázás napjainak szent áhítatával és bizakodó reménykedésével tekint fel reád. Szeretettel zárta szivébe képedet s komoly felelősségérzettől áthatott királyi példáddal acélozza elhatározását, hogy szorgalmas és becsületes munkása' lesz hazájának.