Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1915

Hősi halált halt tanítványaink

34

ISKOLÁINK KIS HALOTT AI

ISKOLÁINK KIS HALOTTAL

KÉMÉNDI BÁRÓ SZALAY ALBERT,

BIL1CZKY JÁNOS,

HÄUSLER GYULA.

Égszakadáskor, istenítéletkor, amikor kicsap a tenger és gyökerükben ingának a hegyek, ki veszi észre, ha elhervad egy kicsi gyöngyvirág? A halálnak és gyűlöletnek ebben az irtóztató világítéletében szabad-e halkan elsiratnunk a mi szegény kis gyöngyvirágainkat ?

Sok most a sír nagyon, fiúk, férfiak, hősök nyugosznak alattuk és hány sírhalom rejt olyanokat, akik a ti padjaitokon ültek, még nem is olyan régen! De az a három kis koporsó, amelyeken tán el sem hervadt még a koszorúnk, azok talán még jobban fájnak nekünk. A hősök halála megrendít, de le nem sújt; siratjuk őket, de büszkék vagyunk rájuk, de

... ha bimbó-fővel asznak A virágok: ó ez fáj ;

Ha reménye új tavasznak Most születve, sírba száll.

Ti elsősök, másodikosok, láttuk riadt szemeteket, mikor odanéztetek arra az üres helyre a padban. A múlt héten még a mi kedves, mosolygó Albertünk ült ott, a mi kis Jancsink, a mi Gyulánk; ma nem ül ott senki. Olyan szomorú egy üres hely a padban! Hát még egy üres szék a családi asztalnál, üres kiságy a gyermekszobában. Láttátok, fiúk, az édesanyákat, édesapákat, akiknek minduntalan könny szökik a szemükbe. A nagyapákat, akiknek nincsen kit a térdükre ültetniük. Nekik nincsen még az a vígasszuk sem, hogy a hazának adták kincsüket.

A jó Istennek adták, a jó Isten vigasztalja meg őket.

Imádkozzatok értük, fiúk!