Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1914

Hősi halált halt tanítványaink

III.

HŐSI HALÁLT HALT TANÍTVÁNYAINK.

Az idei értesítő egy új rovattal bővült. Szerte az országban minden családnak gyásza van. Családi gyászt ül a mi iskolánk is: siratjuk azt a sok szép, virágzó, fiatal életet, amely a mi vén falaink közt kezdett sarjadzani és amelyet most magának kért el a nagy közös édesanya, a haza. Eddig ők emlegették büszkeséggel, hogy a mi iskolánk növendékei: mostantól kezdve mi vagyunk büszkék ő reájok, a mi hőseinkre.

Fiúk, akiket mostanában szólít a haza: ők járnak előttetek a férfiak, a hősök, a becsület útján. Ok már megcselekedtél*» amit megkövetelt a haza. Legyetek méltók hozzájok!

Fiúk, akik idehaza vagytok! Tinektek is ütni fog egyszer az óra, amikor hí a haza. Akár a háborúk véres mezejére, akár a béke csendesebb békemunkáira, — ez a névsor tinektek is azt kiáltja: Ott legyetek.

Mi pedig itt az iskolában új ideálokkal lettünk gazdagabbak. Ezentúl, ha Horatiust fordítjuk: «dulce et decorum est pro patria móri», jobban át tudjuk érezni a nagy szót, mint a cézárok epikurus poétája. Ezentúl, ha Simonides sírverseit tanuljuk, az új magyar Thermopylaekra gondolunk. Ha «A sztrecsnói piros virágok»-at olvassuk, a Kárpátok milliónyi új vérpiros virága gyulád ki a lelkűnkben.

így lesz a mi hőseink emléke élő, ható, nemzetépítő eleven erővé.