Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1912
dr. Miskolczy István: Az Anjou-uralom megalapitása Alsó-Itáliában
4 A harc elkerülhetetlennek látszik. A Hohenstaufok kezdettől lógva központosításra törekszenek, s a hatalmi megosztást még a család tagjaira vonatkozólag sem tűrik meg. Már VI. Henrik fölveti az eszmét: Szicíliát a birodalomhoz kell kapcsolni. így az a föld, mely biztos menedéket nyújtott a pápának, ha a császársággal vívott küzdelemben Rómát elhagyni kényszerült, a római császár birtokába került. Ha a Hohenstaufok politikájuk mellett kitartanak, s a pápaság szívós küzdelemmel szerzett szupremaciájáról lemondani nem hajlandó, a két hatalom élethalál harcban fog mérkőzni. VI. Henrik halála után azt lehetett hinni, hogy III. Ince hatalmas szelleme megtalálta a megoldást. Frigyes megkapta a hűbérbirtokokra az investiturát, de nem föltétel nélkül. Már akkor az egyházi állam a Tyrrheni-tengertől az Adriai-tengerig terjed, középen szeli a_ félszigetet, s a császári befolyás alatt álló északi részt elválasztja Nápoly tói. A pápai állam geográfiái helyzete sugallja tehát azt a politikát, mely tiltakozik Észak- és Dél-Itáliának egyesítése ellen. Ezt megfogadtatta Ince Frigyessel is. A birodalomban a pápaság diadalra juttatta braunschweigi Ottót, majd mikor az hálátlan volt, megfosztotta koronájától és átküldte Frigyest az Alpokon, hogy szerezzen érvényt a Hohenstaufok igényeinek (1215). így segítette III. Ince Németország trónjára gyámoltját, ki nemsokára mint a pápaság legelkesere- dettebb ellensége jelent meg a küzdőtéren. Ince 1216-ban meghalt, s a ravasz Frigyes Ígérete ellenére mint császár, megtartotta Szicíliát is. A gyenge Honorius fenyegetései erőtlenül hangzottak el, de IX. Gergely, kiben III. Ince erélye lakozott, fölvette a küzdelmet a császárral. A küzdelem hosszú volt és heves, egyike azoknak, melyeken elmélkedve Macaulay fölkiált: «Ha elgondoljuk a rémítő támadásokat, melyeket túlélt (a pápaság), nehezen tudjuk elképzelni, mily módon fog elveszni.»1 Ez a küzdelem más jellegű, mint az előbbiek. Eddig arról volt szó, hogy kié legyen a megosztatlan világuralom; most a pápa mint államfő védi politikai érdekeit lázadó hűbérese, a szicíliai király ellen. Frigyes támadására a pápaság a lyoni zsinattal felel, mely 1 A pápaság 5. 1. (O. K.) — A Hohenstaufok történetét bőven tárgyalja Raumer híres műve.