Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1911

A szülőkhöz!

/ 88 A SZÜLŐKHÖZ tartozik tenni. Viszont a görög nyelv és irodalom illető tan­anyagából tartozik vizsgálatot tenni azon tanuló is, aki akkor jelentkezik görög nyelv- és irodalomra, miután már egy vagy több osztályban a göröghelyettesítő tantárgyakat tanulta. (A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1890. évi 23.583. sz. a. kelt rendele­tével kiadott Középiskolai Rendtartás I. fej. 7. §.) A tandíj 72 korona, lefizetése négy részletben történik, úgymint október 5., december, március és május 1-je körül. A tanévvégi vizsgálatok minden tanulóra kötelezők. Ha a tanuló a vizsgálatokat betegség vagy egyéb fontos ok miatt le nem teheti vagy megszakítani kénytelen, pótvizsgálati engedélyért a tanári testülethez folyamodhatik. A betegség igazolására ható­sági vagy hatóságilag megerősített orvosi bizonyítványt kell mellékelni. E pótló vizsgálat minden tárgyra kiterjedő, teljes vizsgálat lehet. Oly tanuló, aki a vizsgálatokat megszakította, ezzel nem szerezhet jogot arra, hogy akár ugyanazon, akár más intézetben magánvizsgálatot tehessen. Azon tanulóknak, kik egy tantárgyból nyertek elégtelen osz­tályzatot s kiket a tanári kar képeseknek tart arra, hogy a szün­idő alatt önszorgalmukból pótolják mulasztásukat, megadja az engedélyt, hogy augusztus utolsó napjaiban (1. föntebb) javító­vizsgálatra jelentkezzenek. Kik két tantárgyból nyertek elégtelen tanjegyet, azok a tankerületi kir. főigazgató úrhoz folyamodhat­nak engedélyért, folyamodványaikat azonban a gimnáziumi igazgatóságnál július 5-ig tartoznak benyújtani. Ki kettőnél több tantárgyból nyert elégtelen osztályzatot, a javító vizsgálatra semmi esetre sem bocsátható (1883. évi XXX. t.-c. 11. §. 2 pont). A róm. kath. vallású magántanulókat figyelmeztetjük a nm. püspöki kartól az 1900. évben kibocsátott kötelező utasítások 19. §-ára, melynek idevonatkozó része így szól: «...meghagyja a püspöki kar a vallástanároknak, hogy a magántanulóktól a vizsgálat előtt hiteles bizonyítványt követeljenek arról, hogy a vallástant följogosított egyházi férfiú vezetése mellett tanul­ták és a kötelező vallásgyakorlatokon (vasár- és ünnepnap szentmise, húsvéti gyónás és szentáldozás, szentbeszédek) részt- vettek.» Az iskolai fegyelmi szabályok megkövetelik, hogy a tanév folyamán történt lakásváltoztatást a szülők az igazgatónak jelentsék be. Az igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents