IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1915

I. Háborús líránk

Értsd meg e dalt, oh német pajtás,

S tiéd karunk, tiéd agyunk,

Értsd meg e dalt, s akármi hajt vársz,

Veled vagyunk, el nem hagyunk!

így zenghet majd harmóniába A Rajna s Tisza mentiről A Wacht am Rhein melódiája S dalunk: a Rendületlenül!

(Radó A.: Wacht am Rhein.) *)

Mig mi szövetségesünkkel vállt vállhoz vetve harcolunk igazságos ügyünk diadaláért, volt szövetségesünk, a „római hős“ lapulva várja, mikor rohanhasson ránk „hát megiil, orvul“; de hitszegése annál jobban megszilárdítja a hűséges szövetségesek összetartását.

Sohse búsuljunk ebhitű selmán —

Emberül állja az esküt a germán!

Ott, ahol ő lesz a vész alatt,

Meg nem döntik az érc falat.

(Radó A.: Háború.)

Annál jobban fáj a költőnek a hitszegő barát árulása, mert egykor szerette, csodálta ... S ha majd egyszer, évek múlva („oh addig sok, nagyon sok év perg le“) — az ifjú párok ismét felkeresik az örök város nagy csodáit, rajongó hitvesét így inti majd ifjú férje:

Hogy dicső, ne mondd,

Mert rajta, mint nagy gyász felhő borong Egy régi emlék — a nagy árulás.

A többit értjük. Pánszláv ideálok Cikáztak át orosz meg szerb agyon;

A gallus szólt: „Sedánért bosszút állok!"

A britt: „A pénzes zsákom nem hagyom!"

Ám ezekkel egykor megbékülünk még, „ha ki lesz irtva lelkűkből a gyom;“ de téged lelkünk sohsem bírhat feloldani a legrémesébb vád alól;

Mert bűnöd minden bűn legaljasabbja,

Mely rád van sütve írthatatlanul,

Miként a bélyegző-vas gályarabra!

(Radó A.: Itália.)

Nem a sajnálkozó fájdalom, hanem a legnagyobb megvetés hangján szól az árulóról Kiss M.: „Leggazabb te vagy a gaz*) V. ö. Farkas J.: A Kárpátok őre c. költeményével.