IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1914
XIV. Intézetünk fegyelmi szabályai
elmulasztani. 19. Előrelátható akadályozás esetén a tanuló szüleinek, vagy azok helyettesének írásbeli kérelme alapján tartozik az elmaradásra engedélyt kérni és pedig egy órára attól a tanártól, kinek legközelebb leckéje lesz, egy napra az osztályfőnöktől, több napra az igazgatótól. 20. Ha a tanuló leckeórát mulaszt, tartozik elmaradását az iskolában való első megjelenésekor az osztályfőnökénél, a szülőitől vagy helyettesétől hozott igazolvánnyal, vagy ha az elmaradás oka betegség volt és a tanulót orvos kezelte, orvosi bizonyítvánnyal kimenteni. Ha az akadály vagy betegség három napnál tovább tart, a tanuló szülei vagy azok helyettesei kötelesek azt az intézet igazgatójánál bejelenteni. 21. Ha a tanuló vagy valamelyik vele együtt lakó hozzátartozója ragályos (fertőző) betegségbe esik, a tanuló addig tartozik az iskolából távolmaradni, míg a hatósági orvos meg nem engedi, hogy újból iskolába jöjjön. 22. Azt a tanulót, aki igazolatlanul, habár szakadozottan is, annyi órát mulaszt, amennyi a heti órák összege, azt az intézetből kilépettnek tekintjük. 23. Testi fogyatkozás miatt, csupán a testgyakorlás alól menthető fel a tanuló, az intézeti orvos véleménye alapján. E tárgyban az igazgatónál a tőle meghatározott időben kell jelentkezni. 24. Aki valamely rendkívüli tárgy tanulására jelentkezett és arra felvétetik, az iskolai év folyamán tartozik arra járni. 25. A félévi értesítőt, amelyet a tanulók január hó végén kapnak, vagy az évközben kapott intőt a tanulók kötelesek szülőiknek vagy gyámjuknak aláírás végett bemutatni. Az értesítőt a szállásadók nem Írhatják alá. Az aláírt értesítőt köteles a tanuló a második félév első előadási napján az osztályfőnöknek átadni. 26. Az a tanuló, ki e fegyelmi szabályok ellen vét, büntetés alá esik, amely esetleg az intézetből való kizárás is lehet.