IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1911
I. Szép Ilonka
6 Valami öntudatlanul előtörő érzés, melynek eredete a tudaton alul van, nem ismerjük azt az asszociációt, amely létrehozta. Olyan, mint egy elsuhanó árnyék, test nélkül; csak az árnyékot látjuk, de okát, a testet, mely odavetíti, csak sejtjük. Ehhez a testtelen árnyékhoz, ehhez a képzet nélküli érzéshez Vörösmarty új testet keresett: kapcsolatba hozta Mátyás király egy vadászkalandjával. S ennek a lélekvándorlásnak köszöni létét a költemény. Hogy tudatos keresés után talált-e erre a Mátyás-anekdotára, melyet alkalmas anyagnak látott, hogy költői alkotásában lelket adjon neki, vagy pedig véletlen képzetkapcsolás hozta össze a kettőt — nem tudjuk, de nem is fontos ránk nézve. Minket csak az érdekel, hogy Vörösmarty költői alkotásában ennek a testnek (a történeti anekdotának) és a léleknek (a melancholikus érzésnek) egyesítése adott életet egy új lénynek — e költeménynek. Mátyás vadászkalandja, mely puszta anekdota volt eddig s melynek hallatára vagy olvasására mulathattunk, gyönyörködtünk volna amúgy is, ezzel megkapta az érzésbeli mélységet, szóval költői életet, a határozatlan, bizonytalan érzés pedig határozott formát, epikai kifejezést, hogy Arany szavát használjam: „epikai hitelt.“ Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy a költeményt e két élményre bontottuk: 1. egy reális élményre1) a költő életéből: egy leány szomorú hervadása, 2. egy irodalmi élményre: Mátyás vadászkalandja. Az irodalomtörténetíró azonban nem elégszik meg ezzel. Az eszthétikus beéri e tények konstatálásával, mert őt csak a költői fantázia alkotása, a költői termék benső kialakulása érdekli. Az irodalomtörténetíró tovább megy. Arra is kiváncsi, honnan származnak ezek az alapelemek s mily úton jutottak a költőhöz. Vegyük először a női alakot és keressük rokonait elsősorban azokban az alkotásokban, amelyek a Szép Ilonkához legközelebb állanak, Vörösmarty többi, megelőző, epikai alkotásai között. Vörösmarty époszaiban már töbször találkoztunk olyan szenvedő, eszményies női alakokkal, amilyen Szép Ilonka. Sőt általában époszai legtöbb női alakját melanchólikus vonások jellemzik. E tekintetben egy igen érdekes fejlődési menetet figyelhetünk meg, ha tekintettel vagyunk a férfi alakokra is. V Lehet, hogy ennek is — legalább versbeli kialakulására — hatással volt egy irodalmi emlék ; Herder ismert gyűjteményében : Stimmen der Völker (III. k. 48. vers) olvassuk e sorokat: Habt ihr gesehn eine Lilie Ach, so schwand Röschen Die sinkt in Regenzeit ? hin, sie schwand Vor Liebesherzeleid.
