IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1911
II. Tanulmányi kirándulásunk
ü. Tanulmányí kirándulásunk. Az immár negyedik éve rendszeresített nagy tanulmányi kirándulások révén a folyó évben egy új mozzanatot illesztettünk be iskolánk életébe, a kirándulásról való beszámolóelőadást. A tanulmányutak az intézet, a vezető' tanárok s a szülők részéről oly nagy erkölcsi és anyagi áldozatokkal járnak, hogy önként felvetődik a kérdés, megvan-e a kirándulásoknak megkívánt eredményük, a haszon, amellyel ifjaink visszatérnek a fővárosba, arányban áll-e az út előkészítésére fordított több havi fáradsággal, megéri-e azt az egy-két napos veszteséget, melyet az utazás a tanulmányi időből von el. E gondolatok indítottak minket arra, hogy a kirándulásról beszámolót rendezzünk, a fölöttes hatóságok, a szülők s a tantestület részére. A beszámolónak nem az volt a feladata, hogy az ország beutazott vidékét ismertesse, hanem arról kellett az előadóknak beszélniök, hogyan folyt le az utazás,mint volt a társaság szervezve, végre, hogy hogyan és mily mértékben gyarapította a kirándulás a résztvevők ismeretkörét. A múlt évi tanulmányúton résztvett tanulók közül Nyiri Géza Vili. és Filep Lajos VII o. tanulókat választottuk ki az előadás megtartására. A bemutatás január hó 30-án este folyt le nagyszámú előkelőség és igen sok szülő jelenlétében. Az előadást 100 db vetített kép kisérte, amelyek közül saját felvételeink, melyek a kirándulás egyes mozzanatait mutatták be, nem kis mértékben járultak hozzá, hogy ez előadás valóban érdekes és változatos legyen. Az előadást a tornateremben tartottuk, mégis az érdeklődők felének sem tudtunk helyet biztosítani. E helyen kell ismételten igen hálás köszönetét mondanunk. Lakos Alfréd építész urnák, aki a vetítéshez szükséges nagyméretű állványt ajándékozta az intézetnek, s ezzel az előadások megtartását a jövő években is lehetővé tette. IV. kér. főreál. 2