Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939
19 előkelő és gazdag kereskedőleányt vesz feleségül, akinek becsvágya, hogy rendkívüli képességekkel megáldott férje olyan jólnevelt írói müveket alkosson, melyek egyformán hódítanak keleten és nyugaton, Amerikában és Európában, öregeknél és fiataloknál. A „Tamás úrfi kalandjai” néven ismert „Tom Sawyer”, „Élet a Mississippin” és „Huckleberry Finn” c. mesterműveknek nem volt ártalmára, hogy külső ösztönzésre keletkeztek. Az egyetemes irodalomnak ama kivételes alkotásai közé tartoznak, melyek a gyermekkorban feledhetetlen élményt jelentenek, melyeket azonban felnőtt korban ugyanolyan szívesen, de még sokkal több megértéssel olvasunk. A humor legtisztább fajtájával találkozunk ezekben a müvekben. Mark Twain-re, az íróra élete külső eseményei nagy hatással voltak, azonban a „nyugati’ embert benne elhallgattatni lehetett ugyan, de elfojtani nem. Mindhárom mű kora ifjúsága színterének és élményeinek pompás humorral fűszerezett költői leírása és feldolgozása. Az igazi humorista lelkületűből fakadt alkotások, melyekben nincsen semmi keserűség, csak megértő mosoly. Ezekben a művekben tudott humorista lenni, mert egy számára befejeződött, elmúlt időszakról ír, amelyet a távolság ködén át szebbnek lát és melyet megreformálni már úgysem lehet. De a múltnak romantikus feldolgozása nem elégítette ki Mark Twain-t a végletekig, annál kevésbbé, mert nyugati ember létére érdekelte a körülötte folyó élet, saját anyagi jóléte ellenére is meglátta a politikai és gazdasági élet szörnyű igazságtalanságait, hallotta az elnyomottak jajkiáltását. De élete külső folyása tekintetében hozzáidomult ezekhez a felső rétegekhez, melyeket lélekben megvetett ugyan, de kifelé vállalta velük a közösséget, nem sebezte őket halálra tollával, mint ahogyan ifjúkorában tette volna. Igazi lényének ez a gúzsbakötése azonban lassú lelki átalakulását vonja maga után. Mark Twain, a ,,nyugat”-nak jellegzetesen optimisztikus világnézetű gyermeke és szatirikus írója, a világirodalom egyik legnagyobb humoristájává válik és végül elkeseredett pesszimistaként hal meg, mint ahogyan ezt 1925-ben nyilvánosságra hozott önéletrajzának úgyszólván minden sora elárulja. Mark Twaint, a humoristát mindenki ismeri. Mesterműveire jellemző, hogy függetlenül elolvasásuk közeli vagy távoli időpontjától frissen élnek emlékezetünkben és még a legnagyobb olvasmányanyag sem tudja róluk kapott emlékképeinket elhomályosítani. Ki ne emlékeznék pl. Tom Sawyer-ra, akinek séta és játék helyett büntetésből a nagynéni kertjének hatalmas léckerítését kell újrameszelnie, és aki ezt a kellemetlen munkát társai előtt annyira kívánatos szórakozásként tudia feltüntetni, hogy azok óriási áldozatok, így márványdarab, 2 békaporonty, egy félszemű macska vagy egy sánta kutya árán vásárolnak meg tőle rövidlejáratú munka- lehetőségeket; keményen dolgoznak az izzó napon, miközben Tom, földi javakban erősen meggazdagodva, az árnyékból figyeli őket. Éppen ezért inkább Mark Twain kevésbbé ismert szociális szalmáiról szükséges még néhány szót szólanunk. „Innocents Abroad ’ (Ártatlanok külföldön) c. művében szatírája azok ellen az amerikai európajárók ellen irányul, kik műkincsek szemlélése alkalmával,