Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1937
30 Plank Magda, Ráth Viola, Sándor Judit, Schanzer Klára, Tóth Éva, Vágó Márta, Váradi Livia, Zoltán Mária, Zsiray Lenke Vb. A résztvevők a gyakorlati díj fejében vizsgálandó anyagot, a kísérletezéshez szükséges felszerelést és kémszereket kaptak. A gyakorlatok anyaga a következő volt: a láng, gyakorlatok üvegcsővel, fizikai változás, kémiai változás, kísérletek a vízzel, hidrogéniummal, kénnel, kéndioxiddal, kénsavval, a kén vegyületei fémekkel, kísérletek a levegővel, oxigéniummal, jóddal, szalmiákkal, ammóniákkal, salétrommal, foszforral, szénnel, vízüveggel, nátriummal, káliummal, szódabikarbónával, dolomittal, gipsszel, cinkkel, alumíniummal, vassal, rézzel és ezüsttel. 3. Természettani gyakorlatok. Vezette Filarszky Erzsébet tanár. A II. félévben kezdtük e gyakorlatokat a VII. osztállyal, hetenként 2—2 órában 2 csoportban. A szertár évi beszerzései, csekély kivétellel. ezt a célt szolgálták. 55-ös létszámú osztályból 7 nem fizető és 33 fizető (á 5 P), összesen 40 tanuló veit benne részt. Név szerint]: Bacsó Lenke, Balogh Éva, Bretter Éva, Csia Magda, Déry Hedvig* Domony Katalin, Falussy Ágnes, Fleps Gerta, Frisch Gabriella, Gécs Irén, Glatz Katalin, Halászy Juliska, Hadnagy Livia, Jovanovits Éva, Kállai Erzsébet, Kempfner Vera, Kessler Gerda, Klein Ágnes, Klein Éva, Koch Olga, Konrád Lili, Korbély Anna, Kovács Olga, Kuti Ilona, Landgraf Gabriella, Moravcsik Erzsébet, Műnk Mária, Pajor Márta, Péterfi Mária, Rosstäuscher Hanna, Rózsás Eszter, Sikli Ilona, Szabó Ilona, Székely Sára, Szirmay Erika, Taschner Ilona, Wack Mária, Weisz Hedvig, Weisz Melánia, Zulauf Etelka. A befolyt összeget eszközök beszerzésére használtuk fel. 15 gyakorlat volt a VII. osztályos anyag minden részéből: térfogat, tömegmérések; mozgás megfigyelése Mikola-csövön: fonálingák lengése; erők összetevése, lejtőre helyezett test egyensúlya; súrlódás, súlypontmeghatározások; Archimedes törvénye alapján szilárd testek, folyadékok fajsúlya; úszás törvénye : folyadékok fajsúlyának mérése légnyomás csökkentésével; fényvisszaverődés; fénytörés: planparalell lemezek; fénytörő hasáb; homorú tükör; optikai lencsék ; távcsövek összeállítása ; színképek megfigyelése ; fényelhajlás és interferencia-jelenségek. IV. a) Ifjúságunk vallásos nevelése. Növendékeink a körzetükbe eső templomot látogatták, a Deák-téren a reggel fél 9 órakor kezdő- dött ifjúsági istentiszteletek látogatása volt általában kötelező. A Gyámintézeten és a Kozma Gabriella tanár vezette bibliaórákon kívül résztvettek a budapesti vallástanárok április 6. és 8. napjain tartott hiterősítő előadásain is, s ekkor a konfirmáltak mind Úrvacsorához járultak. — Május 10-én volt az iskola bűnbánati napja; a díszteremben történt előkészítésen a vallástanár, az igazgató és Gaeng Márta VIII. o. tanuló, a Gyámintézet ifjúsági elnöke szólt az ifjúsághoz; majd a konfirmált tanulók tanáraikkal együtt az Úr asztalához járultak. Az Úrvacsorát vallástanárunk Benkő István s. lelkésszel együtt szolgáltatta ki. Ez évben a szülők közül is többen csatlakoztak hozzánk. Konfirmációi oktatásban ez évben 52 tanulónk részesült, legnagyobbrészt a Deák-téri magyar egyházban.