Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1937

lü I l)r. Németh öd„n e„,Resets. | (A Simonyi-ünnepen elhangzott előadás.) írta: Jeszenszky Ilona tanár. Négy hónappal ezelőtt láítuk utoljára, örömünnepünkön, meg­hitt templomunkban, Isten oltára előtt, egyházunk fennállásának 150. évfordulóján, amint egyházfelügyelői tisztségének eleget téve nyitotta meg az ünnepi közgyűlést. Ma is ünneplésre gyűltünk össze, templomunk tőszomszédságá­ban, iskolánk, az 0 kedves iskolája falai közt, ahonnét gyermek­korában elindult. De ma a gyász sajgó fájdalma nyilallik át lelkűn­kön abban a tudatban, hogy 0 már nincs közöttünk ! Hiába keres­sük megszokott helyén tiszteletet keltő alakját, mély tekintetű, meg­értő lényét, egyházunknak hű fiát, iskolánk bölcs vezérférfiát, ifjú­ságunknak jóságos, atyai barátját! Megdöbbenve eszmélünk rá, hogy 0 már nincs közöttünk testi mivoltában 1 Szinte érthetetlenül hirtelen tűnt el előlünk ! S ma, mi­kor az a feladat vár reám, hogy pályafutását és nemes egyéniségét jellemezzem, elfogulttá tesz a bennünket ért csapás súlya, a gyászos nap közelsége, s az a gondolat, hogy róla,- nélküle, beszéljünk. Fel­adatomat még inkább megnehezíti, hogy zárkózott lelkiségének, de még élete külső adatainak felkutatásakor is, tartózkodnom kellett attól a tapintatlanságtól, hogy Róla adatokat keresve legközelebbi hozzátartozóinak emlékei „között, még hevesen sajgó bánatot illes­sek. Így inkább keresem Őt a hozzánk, tanárokhoz legközelebb álló munkakörben, egyházi- és iskolafelügyelői pályáján, továbbá a tár­sadalomban és közéletben kifejtett nagyhatású orvosi munkásságá­ban, s részben a pszichiátria terén „kifejtett tudományos működésé­ben. Tehetem ezt joggal. Hiszen Ő, aki a mi evangélikus gimná­ziumunknak és akkori igazgatójának, a nagy magyar bölcselőnek, Bőhm Károlynak növendéke volt, bizonyára magába szívta és ma­gával vitte a nagy nevelőnek és filozófusnak leikéből kisarjadt val­lomástételét : „amit az ember értéknek tart az életben, az legbelsőbb lelkiségének kisugárzása.“ Úgy érzem, ez az igazság feljogosít arra, hogy Dr. Németh Ödön lelkiségét úgy jellemezzem, amint az mun­kásságában kisugárzott. Ez a humanista gimnázium nevelhette őt olyan emberséges emberré, emberszerető emberbaráttá, hogy bármily sokoldalú volt is munkássága, mindig, mindenütt az emberi lélek fog­lalkoztatta : mint iskolafelügyelőt az egészségesen fejlődő gyermeki lélek, orvosi pályáján a rendellenes, vagy beteg gyermek, a megté- velyedett felnőtt lelkülete, egyházának szolgálatában, — nem hiába szánták szülei papi pályára, — megint csak különösen a segítségre szoruló emberi lélek. Mint maga mondja ünnepi beszédében : „Egy­házunk és iskolánk megerősítése a mai korban annál nagyobb fon­tossággal bír, mert a hitetlenség és az atheizmus az egész világon terjedőben van. Küzdenünk kell az egyház- és államellenes lelkijár­ványok ellen.“ A hivatásos orvos legbensőbb lelkimozzanata, a szenvedő em­ber megsegítésének vágya, lelkiségének olyan kisugárzása, mely min-

Next

/
Thumbnails
Contents