Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1936
3 Ä május 3=i Kufstein-ünnep. I. Megnyitó beszéd. Elmondta: Dr. Raffay Sándor bányakerületi evangélikus püspök. A magyar nemzet életének útja egy évezred óta mindig olyan volt, mint a vadon ölén átkígyózó ösvény. Senki nem látta, senki nem tudta előre, hová, merre fordul. Mikor jön a kapaszkodó, melyen kifárad a lélegzés, mikor jön a lejtő, melyen bukást is hozhat a nekilendülés. Napfény és árnyék váltakozva hull a próbás ösvényre, melyen aki jár, verejték gyöngyözi homlokát. Ezen az úton már sokan emelkedtek a világnagyságok közé. Ezen az úton már sokan buktak el. De akár nagyságokká emelkedtek, akár elbuktak, útjuk tövises volt, mert magyar volt. Próbás utakon járt szenvedő magyarok emlékezetét kívánja felidézni mai ünneplésünk. Nem voltak mind csodálnivaló nagyságok, de magyarok voltak valamennyien. A magyar sors osztályosai, a magyar szenvedés hordozói. Méltó hát, hogy róluk megemlékezzünk. A budapesti evangélikus leánygimnázium tantestülete és ifjúsága nemzeti érzésének ösztönzésére eleveníti fel a kufsteini rabmagyarok emlékezetét. A nemzetnek kíván szolgálatot tenni ezzel az emlékezéssel. Ügy gondolta, hogy akik valaha is rabláncot hordoztak Kufstein várának toronybörtönében, azoknak nevét és emlékezetét a nemzetnek nem illik elfelejteni. Ezért kutatták fel és ezért vésették kőtáblára a Kufsteinban raboskodó magyarok neveit. Ki kell azonban jelentenünk, hogy emlékezésünk nem akar vádemelés lenni. Egyedül csak tartozás lerovása. A vádolok és a vádlottak, az ítéletmondók és az elítéltek szembeállítása nem a szenvedőkkel együttérző kegyeletes emlékezők hivatása. A történelem már ítélt, és amennyiben nem fejezte volna még be ítéletmondását, majd megteszi a jövendők folyamán. Mi az ő tisztét sem átvállalni, sem bitorolni nem akarjuk. Intézetünk tanárikara és ifjúsága csak a múltak mulasztását kívánja pótolni. De a mulasztás felemlítése sem akar vád lenni apáink ellen. Hiszen nekik még nem volt szabad a kufsteini magyar rabokkal együttérezni, vagy őket éppen ünnepelni és a nemzetért szenvedett rabságnak keserűségeiért a nemzet fájdalmát és háláját kifejezni. Ma azonban, mikor az egész nemzet a szabadság látszatával rabsorban él és tömlöctartója csaknem az egész világ, az érette egykor rabságot viselt hűséges magyarokra való visszaemlékezés nemcsak szabad, hanem üdvös is. Üdvös, mert erőt ad a rabság tűrésére és a szabadulás bízó kivárására. A kufsteini rabok emlékezetének felújításával tehát nemcsak a múltaknak, hanem a jelennek és a jövendőnek is szolgálni kívá
