Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1935

Az egyesület elnöke Dr. Steinert Katalin tanár, ügyveztő alelnök Krempe Éva, titkár Neubauer Irén, jegyző Gera Rózsa, pénztáros, Dr. Zsitvay Imréné, Kováts Katalin. Az egyesület az iskolához való ragaszkodását kimutatta, amikor ,sztöndíjat adott szegény tanulóknak. Az összetartozás érzésének ápolására az egyesület tagjai minden hónap első szerdáján barátságos beszélgetésre jöttek össze. A farsangi műsoros táncestéjét ez évben is megrendezte szép erkölcsi és anyagi sikerrel. Az egyesület rendes tagja lehet mindenki, aki a Deák-téri polgári, kollégium, vagy gimnázium, illetőleg a Veres Pálné- utcai továbbképző növendéke volt. A tagdíj évi 3.— pengő 9. A) Szeriárak. I. Természettani szertár. ' Őre: Filarszky Erzsébet tanár. Szükségessé vált a Deák-téri épületben új fizikaterem be­rendezése. Iskolánk vezetősége tekintettel volt a mai követel­ményekre és a legnagyobb áldozatkészséggel minden szempont­ból kifogástalan előadóterem létesítését tette lehetővé. Ter­münk egyúttal fizikai, kémiai gyakorlatokra, illetőleg munka­oktatás céljaira is kiválóan alkalmas. Felszerelése: 1. Fali kapcsolótábla, kétforgattyús szabályozóellenállás­sal, erős- és gyengeáramok egyidőben való használatához, az erős áramkör mint előkapcsolt ellenállás és mint elágazó ellen­állás használható, preciziós forgótekercses mérőeszközök, 110 V. egyenáramú feszültségre, 15 A. áramerősségre. Értéke: 900.— P. 2. Előadóasztal, belsejében elektromos vezetékek a kap­csolótáblából jövő erős- és gyengeáram és váltóáramhoz való több dugaszoló aljazattál, megfelelő vízvezetékkel és gázcsa­pokkal. Értékeő 830.— P. 3. 12 drb. tanulói dolgozóasztal 4—4 tanuló számára. Az asztalok konnektorai párhuzamos kapcsolással a kapcsolótáblá­val vannak összekötve úgy, hogy innen tetszésszerinti feszült­ség kapcsolható be valamennyi munkahelyre. Ezenkívül sorosan is kapcsolhatók. Minden asztalon 2 drb. gázcsap. 12 asztal ér­téke: 816.— P. 4. Nagy fel- és letolható falitábla. Értéke: 120.— P. 5. 50 drb. szék, értéke: 350.— P. A terem fizikai felszerelését Marx és Mérey tanszergyár készítette. A terem teljes berendezésének költsége (beleszá­mítva az egyenáramnak helyszínre való vezetése, betonpadlózat, helyszíni szerelések stb.) összesen a kőműves- és festőmunkák nélkül 4143 P 38 fill. 52

Next

/
Thumbnails
Contents