Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1935

laga a Naprendszerbe vándorolhat és e közben a bolygópályák sugarát annyira megnövelheti, hogy az élet a földön lehetetlenné válik. Mindegyik eshetőség bekövetkezése azonban nagyon valószínűtlen és így nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket, hisz előreláthatóan a föld az elkövetkező billió éven át valószínűleg otthont nyújthat az életnek.

Mióta emberek élnek a földön, gondolkoztak azon, hogyan keletkezett a Nap, a csillagok és a Hold. Véges emberi elmével elméleteket állítottak fel, visszavezették a világ keletkezését az őskhaoszig, hogy végül hívő, istenfélő csodálattal lássák a világ hatalmas mechanizmusa mögött Istent, akinek végső céljai messze kiterjednek a testi világ összes mechanikus összefüggésén. A világfolyamatnak isteni cél adja alapját. Aki a világnak e csodás alkotását, — melynek célszerűsége és kikutatha- tatlan mélységei tudóst és tudatlant mind újból és újból csodálattal töltenek el, — a vak véletlen produktumának mondja, az csak tulajdon szelleme szegényes voltát bizonyítja, és csak szánó mosollyal nézhetjük az önámítást, mellyel azt véli, hogy kora műveltségének magaslatán áll. — Napjainkban gyakran halljuk, hogy természettudomány és keresztyénség egymással össze nem egyeztethető. E téves felfogást, talán semmi sem cáfolja oly eredményesen, mint az, hogy a legtöbb és legnagyobb természettudós egyúttal istenfélő ember is volt, mert a természet tanulmányozása alázatossá tesz és bámulatot kelt az Alkotó bölcsessége és jósága iránt. Ez látszik sok nagy természet- tudós szavaiban, így Kepleré ben is, akinek legfontosabb műve — A világok harmóniájáról — e szép szavakkal végződik: „Hálát adok Neked, Teremtőm és Uram, hogy megajándékoztál a teremtésedben való ez örömökkel és a Te kezeid művein érzett e gyönyörűséggel. Amennyire véges elmém képes volt megérteni a Te végtelenségedet, hirdettem az embereknek a Te műveid dicsőségét. Ha hol mondottam valamit, ami méltatlan Te hozzád, vagy saját dicsőségemet kerestem volna: bocsásd meg kegyelmesen.”

17