Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1935

részecskék pályája egyenes vonalú lenne, ha nem téríttetnének el útjukból a köztük levő anyag rugalmassága és más részecs­kékkel való összeütközése következtében. így a részecskék a központi test körül minden irányban görbéket írnak le, míg a központi testre zulhannak, ez által e test forgását idézve elő. A központi test, vagyis a Nap körül addig lesznek összeütközések és egyesülések, míg végül csak néhány nagyobb test, bolygók maradnak fenn. Ezek a Naphoz hasonló módon tengelymoz­gásra tesznek szert és ugyanazon irányban és majdnem ugyan­azon síkban keringenek a Nap körül. Hasonló módon kelet­keznek és mozognak a bolygók holdjai. Kant elmélete a bolygók mozgását nem magyarázza kielégítő módon, mert a mechanika azt tanítja, hogy olyan tömeg, amely eredetileg nem végzett forgó mozgást, egy pont felé ható erő, mint jelen esetben a nehézségi erő hatása alatt forgásba nem jöhet. Kant nagyobb elméleti filozófus, mint természettudós híré­ben állott, éppen ezért az ő okoskodására nem irányult kellő figyelem. Midőn azonban Laplace nagy hírneve súlyt adott egy majdnem azonos feltevésnek, elismerték a csillagászok is, hogy Kant elmélete korszakalkotó. Laplace (1749—1827) ködelméletéhez hasonló megfigyelé­sek alapján jutott, mint Kant. Valószínű, hogy mindkettőre Buffon „Histoire Naturelle”-je volt hatással. Az „Exposition du Systeme du monde” 1796-ban jelent meg Párizsban. E műben Laplace eszméit Kant képességeit messze meghaladó matemati­kai pontossággal, részletesen fejtette ki. Laplace nem a káoszból indul ki, amelyből vonzás és taszítás által lassan történik vala­mely világrendszer kialakulása, hanem a Napból, amelyet tüzes athmoszféra vesz körül. Hogy a naprendszer mozgása megma­gyarázható legyen, feltételezte, hogy az ősköd középpontján átmenő tengely körül forgott. Az izzó tömeg a világtérbe való hőkisugárzás folytán összébbhúzódott és mennél jobban sűrűsö­dött, annál jobban nőtt a mechanika alaptörvénye szerint for­gási sebessége. Az összehúzódás és a gyorsabb forgás követ­keztében lencsealakot ölt, majd egyenlítői síkjában anyagot kezd kilökni, amidőn a centrifugális erő nagyobb, mint a centri- petális és a főtömeg összehúzódása folytatódott. Ily módon gyűrű képződött, megtartva régi irányú mozgását. A gyűrű darabokra szakadozva és mindinkább sűrűsödve, önálló gömbbé húzódott össze. így keletkezett a Naptól legtávolabb eső bolygó. Amint a főtömeg még jobban összehúzódott, az egyenlítő síkjában újabb gázkiválás történt és ez a folyamat további során egy másik bolygóvá sűrűsödött és így tovább, míg csak a Nap meg nem szűnt zsugorodni és a bolygók szü­letése véget nem ért. Ugyanez a folyamat megismétlődött, azonban sokkal kisebb mértékben, a bolygókból született hol­daknál. A Saturnuson meg is maradt a mai napig egy ilyen gyűrű, mert egyenletes sűrűségű volt és azért a lehűlése szét­10

Next

/
Thumbnails
Contents