Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1934

közös protestáns templom javára rendezett hangversenyen is közreműködött. — Hozzájárult szereplésével az iskolai ünne­pélyek sikeréhez: így október 6. reformáció, március 15. és Rákóczi-ünnepélyünkön, valamint a március 30-iki szülői tea­estünkön egyes osztályok tanulóinak együttese működött közre. — Egész évi munkáját június 7-én dísztermünkben ren­dezett nagyszabású hangversenyén mutatta be, amelynek egy­házi részét Bach—Händel—Schütz emlékének szentelte. A mű­soron rajtuk kívül Praetorius Mihály, Othmayr Gáspár-művek szerepeltek. A világi rész szerzői Kodály Zoltán, Molnár Antal, Kertész Gyula, Irtzing Ferenc, Kapi-Králik Jenő voltak. Az ének- és zenekar értékes munkáján kívül megemlítendő Fejér Judit Vb. (zongora-kontinuo) és Klein Ágnes IVb. osztályos tanulók (gordonka) munkája. III. A növendékek nevelése szempontjából oly jól bevált osztályfőnöki órát ez évben sem tudtuk órarendünkbe beillesz­teni; a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete u. i. csak a fiúgimnáziumok első osztályába hozta be kötelezőleg. Az egyetemes egyháznak ez irányú felterjesztésére nyert minisz­teri válasz biztosít arról, hogy a jövő iskolai évben a leány- gimnáziumok óraszámában is gondoskodás történik róla. Pótlására tanáraink ez évben is igyekeztek tanítványaikat otthonukban minél gyakrabban felkeresni. IV. Ifjúságunk vallásos nevelése. A múlt évben kezdett vasárnap reggeli ifjúsági istentiszteletek látogatása volt a kötelező. A Gyámintézet, továbbá Kozma Gabriella bibliaórái egészítették ezt ki. Résztvettek felső osztályos tanulóink az Ifjú Évek március 24-ki konferenciáján, melyen a „kenyér és házasság” kérdéséről volt szó. Megjelentek a budapesti vallás­tanárok által április 13-án rendezett hiterösítő előadásokon; végül május 11-én volt iskolánk bűnbánati napja. A díszterem­ben tartott ünnepélyen az igazgató, vallástanár és Pálinkás Irén VIII. o. tanuló szóltak az egész evangélikus ifjúsághoz, majd a konfirmáltak tanáraikkal együtt az Úr asztalához vonultak a Deák-téri templomba. A konfirmációban 34 IV. osztályos tanulónk vett részt. Másvallású növendékeink is eleget tettek a múlt évhez hasonlóan vallásos kötelezettségüknek. V. Szemléltető eszközeinket ez évben is belevontuk mun­kánkba, vetítőgépeink, beszélőgépeink egészítették és tették elevenné a tanítást. Megfelelő színi előadások látogatására buzdítottuk tanulóinkat, így az Operaház, Nemzeti Színház és a Székesfőváros ifjúsági előadásainak állandó látogatói voltak. Nem mindig tudtunk azonban a rendezőség által kiválasztott darab nevelőértékével egyetérteni. Tanulmányi kirándulásokra a tanári kar által az év elején kidolgozott tervezet értelmében sokszor vittük tanulóinkat. 29

Next

/
Thumbnails
Contents