Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1934

urai mind idézik az ismeretlen Himfyt. És nem is sejtik, hogy Himfy nem más, mint a közöttük jelenlévő daliás Kisfaludy Sándor.

Derék magyar nemes udvarházába kérők érkeznek. Az egyik ügyvéd lévén, az akkori szokáshoz híven sok latin szót kever beszédébe, a másik, a külföldet majmoló mágnás sok francia szót használ. A magyarságára büszke kapitány leánya azonban derék magyar ember felesége lesz, a becsületes ügyvéd is boldogul, csak a külföldieskedő báró kap kosarat. De az ő sorsán igazán nem búsulunk. (Részlet Kisfaludy Károly: Kérők-ből.)

A magyar érzés mindinkább elmélyül és izzóbb lesz. Ez a kor már a magyar nyelv uralmát követeli és felháborodik mindenen, ami nem magyar. Akár étel, akár ruha, színház vagy nyelv, megvetés tárgya, ha idegen. Ezt a méltányos felháborodást juttatja szóhoz a vidékről Pestre érkezett nótárius alakja. (Részlet Gaál József Peleskei nótárius-kból. A vendéglői jelenet.)

A peleskei nótárius nem hiába nevelte fiát a magyar játékszín pártolására. A köznemes a nemzet élő lelkiismerete, felébreszti a magyar főúr nemzeti érzését is. Széchenyi István gróf megalapítja a Magyar Tudományos Akadémiát és a magyarságért áldozni tudó hazafiakat akarja a nemzet szent hegyén eltemetni. (Részlet: Herczeg: A híd. II. felv. 13. jel.)

A nyelvújítás fel-fellobbanó küzdelmét az 1825-ben megalakult Tudományos Akadémia rendszeres munkává fejleszti. Az Akadémián is megérzik, hogy a magyar irodalom csak akkor válhatik a nemzet közös kincsévé, ha gyökereit a színmagyar televénybe eresztheti. Ezért hirdeti pályázatát a Kis- faludy-Társaság, mely kicsalja Arany János aranytollából ,,Toldi”-t. De milyen megnemesedett, mélyérzésű alakká szellemül át Ilosvai darabos Toldija Arany hősében. Ezt a fejlődést jelképezik majd a krónikát idéző és Arany költeményét jelenítő szereplők. (Ilosvai: Toldi és Arany: Toldi. IV. ének párhuzama.)

Édes honi nyelvünkkel sokszor bánt mostohán a sors, de gyakran bizony mi is hibásak voltunk abban, hogy nyelvünk fejlődése elakadt. De ma már győzelmesen zeng a magyar szó. Minden szépsége, dallama, zeneisége diadalmasan szárnyal Ábrányi Emil „Magyar nyelv” c. költeményében. (Szavalókar.)

17