Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1931

Dr. Szelényí Ödön

(1877-1931)

«Küzdelmekkel és szenvedésekkel teljes földi élete után most már a tiszta boldogság Ilonában van; mi pedig, akik ismertük és szerettük, sírjára csak néhány hervatag virágot helyeztünk, de baráti szeretetünk örök virágai mindaddig virulni fognak hű szivünkben, amig az Ur bennünket is el nem szólít oda, ahová ő előre ment.» Megható, hogy e látnoki szavakkal végezte Szelényi azt a megemlékezését, mellyel jó barátjának, az internátus tavasszal elhunyt kedves Ella nénijének áldozott múlt évi értesítőnkben. S most az ő emlékét kell idéznem, mert 1931. szeptember 18-án ő is elhagyott bennünket, maradandó űrt hagyva maga után. Mikor Láng Ellát 1931. május 12-én a kerepesi temetőbe kísértük, Szelényi Ödön már nem jöhetett velünk, mert gyengélkedett. Már a innlt tanév II. felében abba kellett hagynia fokozatosan, végül teljesen kedves tanári munkáját. Gyógyulást keresni Reichenhall fürdőbe ment, hol édesatyja felgyógyult; de rajta ez nem segített, s a nyáron lepusztulva tért haza budai otthonába. Nyughatatlan lelke újra messzi hajtotta: szepesi szülőföldjére ment a Késmárk melletti Tátra- házára, mert ennek erős levegőjétől várt gyógyulást. Önfeláldozó hitvese ment oda, ahová beteg férje kívánta, bár a reménységet rég elhagyta magától. Szeptember elején sietve jött férjével újra haza, mert a nagybeteg nem akart megváltozott hazájában ősei hamvai mellett pihenni, szabad magyar hazájába vágyott, mert a vég már oly közel volt. Mikor utoljára beszéltem vele (szept. 16-án, szerdán), erőtlen testében is élénk érdeklődéssel kívánta beszámolómat, mert minden érdekelte: iskolája, egyháza, hazája sorsa. S még halála előtt két nappal is az volt legfőbb gondja, hogy állásáról végleg lemondottnak tekintem-e; s csak akkor nyugodott meg, mikor biztosítottam, hogy bármely percben

5