Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1931

Világirodalom virágos berkébe,

Költészet tavához elmentünk veled,

Elámulva néztünk a kristályos mélybe,

Benne tükröződni láttuk az eget.

Élö-sziklák voltunk s te hatalmas elme, Tudásforrást nyitó Mózes vesszeje,

De szivünkbe vésted, hogy az Ur félelme Minden bölcseségnek örök kútfeje.

Nemzetünk múltjából tanulságot vontál;

Múló lidércnyomás rajtunk Trianon,

S addig is drágább kincs aranynál, rubininál Igaz magyar szívnek a szent jájdalom.

Törékeny testeddel munka hőse voltál, Harcoltál, míg napod le nem áldozott,

Fogyó gyertya voltál, értünk ellobogtál, Pihenést neked csak a nagy éj hozott.

Őszintén sirattunk, mikor eltemettünk,

Ma ünnepelünk mi, büszkék, boldogok, Jóságod emlékét nem lehet feledni,

Hálaoltárunkon tiszta láng lobog.

Jó Szelényi Ödön, bölcs tanítómester,

Igazság bajnoka, ihletett vezér.

Szellemed, mely halált, elmúlást nem ismer, Amíg élünk, bennünk s általunk is él!