Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1930

Köszönetét mondok e helyen is intézetnek juttatott szives adományaikért: Dr. Ostffy Lajos ny. főispán földbirtokos úrnak 15 dib nyúl, Mihály István gazd. tan. földbirtokos úrnak 4 drb nyúl, Meng Pál p. felügyelő úrnak szőllő, Bontus Gyula úrnak szőllő, Stéberl András úrnak sonka és kolbász, végül az Országos Közélelmezési Részvénytársaságnak 2 kg dió, 5 kg füge, 2 kg keksz és 1 kg szaloncukor adományáért. Az internátusba felvett növendék köteles az előírt szabá­lyokat pontosan megtartani, az intézet rendjéhez szigorúan ragaszkodni. Szülei által előre bejelentett rokon, vagy ismerős családnál a hónap második és negyedik vasárnapján templomi istentisztelet meghallgatása után este 7-ig, illetőleg 7Ví óráig látogatást tehet, ha a rokoncsalád valamely felnőtt tagja ki- és visszakíséri. Ez időre érte a szülő, illetőleg a bejelentett család felelős. Bejelentett rokonaival a hónap első és harmadik vasárnapján délután 3—5 óráig beszélhet a fogadó'eremben az igazgatónő tudtával. Vidéki rokon a szülők tudtával, s részükről történt bejelentés alapján látogathatják meg a növen­déket más napon is délután 3 és 6 óra között. Helybeli roko­nok hétköznap nem látogathatnak. Tanítás ideje alatt a növen­dékek senkit sem fogadhatnak. Nagyobb szünetre hazautazó növendék a meghatározott időnél előbb nem utazhatik el s a kijelölt napon visszatérni tartozik. Az intézeti növendékek egyenruhát viselnek és pedig sötétkék gyapjúszövet matróz-ruhát, a melegebb időszakban sötétkék fehércsikos vászonzubbonyt és az ünnepélyeken fehér vászonzubbonyt sötétkék gallérral. Harisnya és cipő mindenkor fekete. Az egyenruha viselése szigorúan kötelező, annak viselése alól senki sem menthető fel. Ékszert viselni nem szabad. A növendékek évközben felmerülő kisebb szükségleteinek beszerzéséről az intézet gondoskodik, miért is a növendékek­nek zsebpénzt nem szükséges, sőt nem is szabad maguknál tartani. A növendék szeptember hó elején a tanév kezdetét meg­előző napon foglalja el helyét az internátusbán s ekkor hozza magával a nevével és intézeti számával megjelölt internátusi felszerelését is. Az intézeti felszereléshez tartozik: egy 180 cm. hosszú, 80 cm. széles 3 részből álló derékalj, 1 párna, 1 pap­lan, 1 lószőrtakaró, 1 fehér piké ágyterítő, 2 rendbeli ágyhuzat, 1 nagy 3 m. hosszú fehér abrosz, 6 asztalkendő, számmal ellátott egyszerűbb evőkészlet, 2 pohártörlő, 2 mosdótörlő, megfelelő mennyiségű, jókarban levő fehérnemű (legalább 6 nappali ing, 6 háló ing, 6 nadrág, 6 kis alsó derék, 2 alsó­szoknya, 24 zsebkendő), 6 törülköző, 1 fürdőlepedő, 2 lábtörlő, 1 flanel és egy könnyebb, térdigérő fésülködő köpeny, 2 fekete 47

Next

/
Thumbnails
Contents