Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1928
olasz renaissance szobrászatban ismét következetesebb a haladás, ha nem is olyan egyenletes, mint a görögöknél, mivel az egyes nagy művészegyéniségek határozottabban válnak ki az általános irányzatból. Ne mulasszuk el ezen a ponton bemutatni Michelangelo félbenmaradt szobrait, melyeken saját szemeinkkel láthatjuk, hogyan küzdött ez a szellemóriás az anyaggal, hogy belőle napvilágra hozza, életrekeltse azt a formát, melyet ő benne látott, mely a holt nyers anyagban számára élt, csak a mesterre várt, hogy abból kiszabadítsa. A festészet megismerése tulajdonképpen a renaissance emlékeivel kezdődik. Amennyire sajnálhatjuk, hogy az előző korok festészete csak szórványos és nem is elsőrendű alkotásokban maradt ránk, metodikailag annyira szerencsés dolog evvel kezdeni a bevezetést a festészet lényegébe. A nagy renaissance-festők, mivel az előző koroktól mitsem tanulhattak, a nagy alapvető problémákkal foglalkoznak: a firenzei korai renaissance mesterek főleg a tér- és perspektíva ábrázolásával; a későbbiek, főleg Leonardo, a kompozíciónak, a fény- és árnyék- elosztásnak és lelki élet ábrázolásának problémáival; a velenceiek a színek fokozásával és harmóniájával stb. Itt is megkapjuk tehát egészen konkrét alapon a művészet lényegének elvont tételeit. A hivatalos tanterv ajánlotta példák nagyon alkalmasak arra, hogy eljussunk a művészi szép megértéséhez és megszereléséhez. Ezek a megjelölt alkotások azonban természetesen csak az útjelző kövek; a közbeeső utat ki kell töltenünk, hogy a művészetek fejlődése az ókortól napjainkig egységes egészként álljon előttünk. Ennek a folyamatnak a megértéséhez nem elég a puszta magyarázat; sőt a túlságos sok magyarázat veszedelmes is lehet; megtévesztheti az elfogulatlan szemléletet. Minél kedveltebb a tárgy és a tanár, annál nagyobb a veszedelem, hogy rákényszerítjük a tanulóra azt, amit a mi fejlettebb érzékünk és tudásunk valamely alkotásban lát. Ezért már a kezdő fokon is bele kell vonnunk a munkába a tanulót, hogy ne csak befogadja leikébe azt, amit lát és hall, hanem igazán magáévá tegye. Nagyon fontos a művészettörténetnél a tanuló tevékenységének belevonása. Az aktív részvételnek az első foka az, hogy a tanuló a látottakról pontosan számot tudjon adni akkor is, ha az a tárgy 7
