Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1947
Bevezetés. A jelen iskolaévvel az általános iskola harmadik éve fejeződött be. Köznevelésünk nagy átalakulása az 1945/46. évvel kezdődött, ekkor alakult át a budapesti Szent Benedek-rendi gimnázium I. osztálya is V. általánossá. De ez az osztály még a régi gimnáziumi keretben működött, mindössze csak a tantervében tért el a régi középiskolától. A következő szeptemberben az átalakulás már sokkal mélyrehaóbbá vált: az általános iskola önálló szervezetet kapott s egyben megnyilt a 6 éves kisfiúk számára az I. osztály is. Ezzel együtt az iskola székhelye is megváltozott, az új intézet átköltözött a Szent Benedek-rend Rigó-u. 3. szám alatti házába. Ennek a lakóháznak iskola-épületté való fejlesztése volt a következő év programmja, ami meg is valósult éppen abban az évben, amelyben a gimnázium negyedszázados jubileumát ünnepelte. Fiatal intézetünk most már önálló épülettel rendelkezik: a Rigó-u. 3. sz. alatti ház teljes I. emelete az iskola célját szolgálja, öt tágas, világos osztálytermünk van, igazgatói irodánk, tanári szobánk és egy kis műhelyünk az altiszt számára. Kibővült a folyosó is: két nagy előtér áll az ifjúság rendelkezésére, hogy ott tölthesse el az óraközi szüneteket rossz idő esetén. Jó időben pedig hatalmas, 1800 m 2 nagyságú játéktér várja a fiúkat. Az átalakítási munkálatokkal kapcsolatban kijavítottuk az épületnek az ostrom idelyés súlyosan megrongálódott tetőzetét. Ennek költségeihez a YKM is jelentősen hozzájárult. Az átalakítási, belső javítási, festési és üvegezési munkák azonban a szülők lelkes áldozatkészségét hirdetik. További programmunk a belső terek szépítése és a homlokzat renoválása, hogy a következő évben a már minden szempontból kifogástalan épület fogadhassa be a vakációról visszatérő kedves tanítványainkat. Á tanév története. Szeptember 1. A nevelői testület alakuló értekezlete. 1. Javító vizsgálatok. Pótló beírások. 14. Veni Sancte. Megnyitó ünnepély és az iskola épület megáldása. 21. Közös szentáldozás. 22. Szülői értekezlet.