Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

56 tásában, segédkezett a józsefvárosi plébániatemplomban, gyóntatott a pesti Szent Imre-Kollégiumban. Nagy Julián, a Stefánia Gyermekkórház lelkésze. Pénzes Balduin dr., a Mária-kongregáció alsó szakaszának prézese, az Eme­ricana „Boconia" corporációjának lelkésze. Lelkigyakorlatot tartott a józsefvárosi dolgozó nők otthona számára; beszédeket mondott az ikervári, kenézi híveknek, a Szociális Testvérek Társasága kápolnájában, az Emericana összejövetelein; több alkalommal gyóntatott a józsefvárosi plébániatemplomban, segédkezett a katona­ság, leventék, tűzoltók, a Hangya tisztviselőinek és alkalmazottainak gyóntatá­sában. Radó PoTjkárp dr., ifjúsági hitszónok (alsószakasz). Lelkigyakorlatot tartott a celldömölki konventnek, a szarvasi középiskolás férfiifjúságnak, a budapesti cisz­tercita Szt. Imre gimnázium V—VIII. osztályának. Sarang K. Péter, a székesfővárosi József-íiúárvaház lelkésze, itt misézett, szent­beszédeket mondott (16). Solymoss Vendefl, szentbeszédeket rtiondott és résztvett a fővárosi lelkipásztor­kodásban szentmisék elmondásával, gyóntatással. Szegedi Tasziló, a Szent Asz tri k — Oblátus Szövetség lelkiigazgatója, a Szo­ciális Testvérek Téirsasága budapesti anyaházának rendes gyóntatója, rendsze­resen gyóntatott az egyik budapesti leánynevelő intézet internátusában. Szívós Donát dr. Lelkigyakorlat Keszthelyen a premontrei nagydiákoknak. — 6 rádióbeszéd. — Primicia-beszéd Székesfehérvárott. — Kéthetenkint misézett és pré­dikált a József fiúárvaházban. — Előadás a Kispesti Actio Catholicaban. — Elő­adás a szentimrevárosi Ürinők Kongregációjában. Szunyogh X. Ferenc, Rendszeres lelkipásztori munkája: mint a Kávai Kápolna Egyesület egyházi elnöke és a Jézus Szíve Szövetség igazgatója háromhavonként, mint az Angolkisasszonyok zugligeti zárdájának és Szent Benedek Leányainak ren­des gyóntatója kéthetenként, mint a rendőrlegénység valláserkölcsi oktatója havon­ként mondott beszédet. — Lelkigyakorlatokat, triduumokat vezetett: Budapesten az Orsolyitáknak (8 napon át), a K. H. O. Sz.-ban az egyetemi hallgatónöknek, u. o. a cselédkongregációban, a Boldog Margit Intézet leánygimnáziumában a felső osz­tályoknak és a szülőknek, a Tisztviselőtelepen hölgyeknek, a Szent Rókus templom­ban a híveknek, a domonkosok templomában a postásoknak, a Stephaneum alkal­mazottainak, az egyetemi templomban katonatiszteknek, hozzátartozóiknak pedig az Angolkisasszonyok templomában. Szolnokon (3 napos zárt), Kiskunfélegyházán az Iskolanővéreiknek (8 napos zárt), Zsámbékon a Keresztes-Nővéreknek és Pécsett a Lelkigyakorlatos Otthonban (6—6 napos zárt), Ungvárott a gimnazistáknak és a férfiaknak, Veszprémben a hölgyeknek, Tereskén a híveknek. — Sorozatos előadáso­kat tartott: az örökimádásban a Boldog Gizella Kör tagjainak, a K. H. O. Sz.-ban egyetemi hallgatónőknek, a terézvárosi és Szent Család egyházközségben A. C. világnézeti előadásokat; Sopronban liturgikus kurzust. — Egyes előadásokat és be­szédeket mondott: Budapesten az A. C. országos lelkipásztori konferencián, a Belvárosi templomban (a rádió is közvetítette), a józsefvárosi és belvárosi Credó­ban, a herminamezői Oltáregyesületben, a Budai KathoHikus Kaszinó Széchenyi ünnepén, a Szent Kereszt Egyesületben, a Sz. M. T. tanfolyamán, a budai papok gyűlésén, a Domonkosok templomában, szülői értekezleteken intézetünkben kétszer és az Angolkisasszonyoknál háromszor, a Hermina-úti zárdakápolnában, — továbbá Veszprémben a kispapoknál és u. o. az angolkisasszonyoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents