Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

35 orvost keresnek, az álláskeresőkre — legyenek ezek fizikai, vagy szellemi munkások — mindenütt tárt kapuk várnak. Fiatal diplomások válogathatnak az állásokban és olyan fizetést kapnak, amilyenről pár esztendővel ezelőtt a nyomorgó „állástalan diplomások" még álmodni sem mertek. Félő, hogy ezek a jelenségek elvakítják a következő generáció szemét, károsan befolyásoljak gondolkozásukat és a majd előbb-utóbb bekövetkező kritikus években katasztrofális törést okoznak lelkükben. Ennek a krízisnek az elviselésére kell felvérteznünk ifjúságunkat. A nevelőnek az a feladata, hogy túlzó optimizmusukat úgy alakítsa át lassankint józan realizmussá, hogy azért ki ne ölje lelkűkből az ambíciót. Figyelmeztetni kell őket a gazdasági élet törvényszerű hullámzására, hogy ezzel mérsékeljük az igényeiket, de azért ki ne oltsuk a lelkesedésüket, lendületüket, tanulni és emelkedni vágyásukat. Aztán a béke problémáiról kell beszélnünk, azokról a feladatokról, amelyek a háború után várnak az ifjúságra, a békés hivatások szépségéről, követelményeiről, lehetőségeiről, érdeklődésüket az alkotó, a köz javára szolgáló, áldozatos munka felé kell irányítanunk. A pályaválasztási tanácsadás máskor is súlyos felelősség, de ma kétszeresen az, amikor a békére készítünk elő, amelyről előre nem tudhatjuk, hogy milyen lesz. A jövő mindig titok, az iskolás gyermek sohasem tudhatja, milyen sors vár majd rá, mikor a diplomával a kezében az életbe lép. De ma, amikor minden recseg-ropog, amikor talán évszázadokra dől el országok, sőt világrészek sorsa, ma nemcsak a távolabbi jövő, a holnap is bizonytalan. Most hiába próbálnánk konjunktúrális tanácsot adni, mert talán az, ami ma a legelőnyösebbnek látszik, holnap csalódást okoz. Ilyenkor az egyetlen helyes szabály csak az lehet, hogy minél tökéletesebben ki kell fejleszteni a belső értékeket, a helyes önismeretet és önkritikát, aztán az ideálokért való lelkesedést, az önzetlenséget, a másokért vállalt munka szeretetét, az önfeláldozás lelkületét. Arra kell nevelni az ifjúságot, hogy pályaválasztásában ne a pillanatnyi előnyt keresse, hanem legbensőbb hajlamait kövesse és hassa át a közösség szolgálatának vágya. És itt maga a háború szolgálja legtökéletesebben belső lényegével, természettörvényével a béke munkáját, mert a háború az önzetlenség, a másokért való szolgálás, az áldozatvállalás legnagyobb iskolája. A második pedagógiai értekezleten Szegedi Tasziló c. igazgató Módszertelenségek c. értekezését adta elő, amelyben évtizedes tapasztalata alapján a módszeres eljárások ellen leggyakrabban elkövetett hibákat szedte gazdag csokorba. 6—7. Valláserkölcsi és hazafias nevelés. Munkánk célja az 1934:XI. törvénycikk szellemében az, hogy fiainkat vallásos alapon erkölcsös magyar polgárokká neveljük. A valláserkölcsi nevelés a magyar bencéseknek mindig célja volt; a tapasztalat mutatja, mennyire helyes volt, hogy a törvényhozás kifejezetten is magáévá tette ezt az elvet. Katolikusok lévén, a valláserkölcsi alapon közelebbről katolikus vallásos nevelést kell érteni. Ennek a kat. nevelésnek célja XI. Pius pápa meghatározása szerint: „Fő és közvetlen célja együttműködni az isteni kegyelemmel az igazi és tökéletes ker. élet kialakításában: azaz magát Krisztust kialakítani a kereszténységből újjászülöttekben." Ennek a nevelésnek és önnevelésnek ideális eredménye: „A természetfölötti ember, aki állandóan és következetesen a Krisztus példájának és tanításának természetfölötti fényétől megvilágított józan ész szerint gondolkozik, ítél és cselekszik." Egész nevelő munkánkat ez a szellem hatotta át. "Nemcsak tanító oktatók, hanem egyúttal önnevelésre rávezető szoktatok akarunk lenni. A természetfölötti ember kialakításában a hittantanitás keretében a kinyilatkoztatás története után