Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

26 sülési elvről elmélkedve elhagyja a realitás talaját s a költői távlatú jövőbe nézve az a kép elevenül meg előtte, „midőn a nép annyira egye­sülne, hogy az egész gazdaságot a vének kormánya alatt egyesült erővel folytatná, melynek minden jövedelmeiből minden ember a maga közre adott pénze vagy munkája szerint venné ki részét". Még tovább ábrán­dozva azt az ideális világot látja, ahol konyha és asztal is közös, az asszonyok egyrésze is felszabadulva a háztartási munkától, a mezőgazda­sági munkaerőt szaporítaná s „az öregek figyelme alatt folyó nyájas életből oly patriarchális világ fejlődne, melynél szebbet és jobbat kép­zelni sem lehet". Ezen optimista képeket azonban már nem a magyar világ szemlélete sugallta Berzsenyinek, hanem a nagy költő-filozófus, Platon, akinek eszményi állama a tökéletes szövetkezési, egyesületi eszme soha meg nem valósítható elvén alapul. De a végső gondolatok irreális jellege mit sem von le a fejtegetések értékéből s Berzsenyinek igaza van, midőn viszonyainkról azt állítja: „Végtelen lenne a nép ereje, ha az egyítve s mindenkor célszerint használtatnék és végtelen annak következménye mind gazdasági, mind erkölcsi tekintetben." Végigtekintve Berzsenyi akadémiai értekezésének gondolatmenetén láthatjuk, hogy a költőt csak a lendületes befejezésben ragadja el kép­zelete, a fejtegetések során nem a költő Berzsenyi romantikus lelkülete, hanem a földbirtokos Berzsenyi józan megfigyelőtehetsége tárul elénk. Szó sincs azonban kettősségről, mindkét Berzsenyiben közös a haza sor­sáért aggódás, a tevékeny honszeretet. A költőt arisztokratikus történet­szemlélete több ódára ihlette, Széchenyi Ferenc grófhoz, Festetich György grófhoz, az idősebb Wesselényi Miklóshoz, Felsőbüki Nagy Pálhoz és még számos más nagy egyéniséghez írott ódájában láthatjuk nagy tisz­teletét a hon munkás vezérei iránt. Széchenyi István grófhoz is ilyen lelkes tiszteletet érzett. Közös vonás mindkettőjükben, hogy megmarad­nak a realitás alapján. Nem közjogi reformokkal akarják kezdeni a mun­kát, nem kötik honmentő törekvéseik sikerét olyan gyökeres reformok­hoz, melyeknek keresztülvitele még teljes siker esetén is megrendítené társadalmunk berendezését. A Berzsenyi ajánlotta eszközök a rendiség keretein belül is alkalmazhatók, nem kell hozzájuk külön politikai pro­gram vagy országgyűlési párt. Kölcsey Ferenc Berzsenyi-bírálatában elmarasztalja a költőt képei­nek túlzsúfoltsága miatt. Az értekezésben nem a „gőztorlatok Alpesit" látja a. költő, nem a lelkét eltöltő indulat burkolózik a költői kifejezés nagyszerűségre törekvő képeibe; itt a pontos megfigyelő érvényesül, aki a falusi magányban is frissen maradó szemlélettel jegyzi fel a nép lelkének vonásait, keresi az erkölcsi tulajdonságok belső, sokszor rejtett forrását. A magyar nép iránti szeretete adja meg a bátorságot, hogy necsak észre­vegye a hibákat, hanem ki is merje mondani. Ismeretlen kórt nem lehet gyógyítani, ismernünk kell tehát a nép hibáit, ha megjavítani akarjuk. Széchenyi is, Berzsenyi is mond sok olyant korának magyarságáról, amit ma sem megy dicséret számba, korukban egyenesen forradalmian bátor szó volt. Nekik joguk volt kimondani a legmerészebb észrevételt is, ezer­éves magyar faj gyermekei, a földből élő emberek, igazi urak a szó er­kölcsi értelmében. A hízelgés hiánya, nem a szeretet hiánya bennük, hi­szen céljuk a javítás, az erkölcsi segítés. Ha rosszat állapítanak meg fajtájukról, nem kárörömből teszik, őszinteségük hatása az igaz magyar

Next

/
Thumbnails
Contents