Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1941

18 Telepítés céljára pedig sok gyakorlati érzékkel az allodiális földeket tartja alkalmasnak Berzsenyi. Ugyanis azon birtokrészek, ahol jobbágyok nem laktak, mentesek voltak mindennemű adó alól, allodiális területek voltak. A nagybirtokosok arra törekedtek, hogy ezen területeket állandóan nagyobbítsák. Ezek a birtokrészek néptelenek voltak, munkáskéz hiányában nem használhatták őket földműves gazdaságra, hanem csak állattenyésztésre, mivel hatalmas gulyák, ménesek, birkanyájak őrzésére kevés ember is elég. 1848 ezen is nagyot változtatott. Az ősiség megszűntével meginduló birtokforgalom véget vetett az állattenyésztésrehasznált pusztai gazdálkodásnak is, sajnos, a nélkül, hogy egészséges falutelepítéssel segített volna a bajon. Születés, élethivatás, érdeklődés a föld kérdései felé irányították Berzsenyi figyelmét. Ismeri korának idevágó irodalmát, de a dolgok ismeretén túlmenően saját észrevételei teszik müvét becsessé, különösen azon részeknél, ahol a nép tulajdonságairól, az erkölcsi feladatokról szól. Őszintesége és bátor hangja Széchenyiével egyenrangú. Kemény igazságokat is meg mer mondani, de bizalma is van, hogy a meglevő fogyatkozásokat orvosolni is tudjuk. Végigtekintve az ország népein, észreveszi a köztük levő különbséget: ,,A mi számtalan hornyák, szoták; oláh stb. népeink nyilván mutatják szánakodásra méltó külsejükkel egész belsőjük szomorú állapotját, elannyira, hogy azokon honunk testi-lelki javainak legkisebb árnyékai sem látszanak." A német telepesek képe már vigasztalóbb. ,,A köztünk letelepedett német gyarmatok minden dicséretre méltó erkölcsöt és szorgalmat mutatnak ugyan, s ha előbbi szigorú hazájukból hozott holmi hibáikat nálunk lerázhatják igen is hasznos népekké válhatnak" Kár, hogy inkább bor és dohánytermelésre adták magukat a gabonatermelés és marhatenyésztés helyett, melyek főágai a magyar mezőgazdaságnak. Az összehasonlításban elismeri a magyar faj kiválóságait, de meglátja a korában tapasztalható súlyos fogyatkozásokat is. ,,A magyar nép igen idomos, becsületérző, sok erővel és természetes okosággal bíró faj ugyan; de annak szép hajlományai gyakran nagyon rosszra vannak fordítva." Különösen az állatlopás a nagy hibája. „A magyar népmorál" azt mondja, hogy „jóra való ember lop ökröt, lovat, disznót; nem pedig aprólékot". Ennnek a közfelfogásnak „több adót fizet nemzetünk, mint a legzsaroltabb nép a maga zsarnokának". De ezen néphiba nem gyógyíthatatlan, „a lélekösmerő elhiszi, . . . hogy a magyar nép mindazon helyeken, hol az valami jobb rendtartásban vagy holmi kis kultúrában részesül, igen derék nép". Tehát a gazdasági kérdés mögött vofíaképen művelődési, erkölcsi kérdés van. Széchenyi látásával Berzsenyi is észreveszi, hogy a közművelődés ügye, kell hogy segítsen az elmaradott népen. Főleg a magyar paraszti társadalomban fogyatékos a gyermekek nevelése. ,,A magyar mezei polgár mihelyt fia a szűrt, tarisznyát és baltát elbírja, ökrésszé teszi azt. Az ökrészség pedig abban áll, hogy a gyermek az apja avagy gazdája ökreit éjjel-nappal szanaszét legelteti, s mikor csak szerét teheti, azokkal lopat, azaz mások rétjében és gabonájában Ökreit jól tartja." Ëz a társadalom keretein kívül eltBTtött élet íelburjánoztatja a hibákat, a tolvajság különféle fajait tenyészti ki, s ha az ifjú meg is ismerkedik korán a pandúrral, a megyei tömlöccel, keveset javul, mivel az ilyen büntetést a falu társadalma nem