Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940
n Piusnak, a most dicsőségesen uralkodó, aszkéta, bölcs pápának tanításait. Milyen boldog érzés, hogy amikor recseg-ropog minden, amikor tévelyeg a magára hagyott ember, amikor sárba taposnak minden eszmét, minden elvet, mi katolikusok látjuk az utat, mert nekünk csak Szent Atyánkat, egyházunk tanításait kell mindenben követnünk és akkor nein csalódhatunk. Egyházunk tanításaiban bennefoglaltafik minden szociális tartalom, minden erkölcsi tanítás, megszabja viselkedésünket az állam irányában, nincs szükségünk új tanításokra. Az egyház megvéd a tévedésektől, módot ad, ha erre feltétlenül szükség van, a megújulásra, nem zárkózik el a valóságos haladástól. Milyen boldog büszkeséggel érezzük, hogy ma, amikor állig fel van a világ fegyverezve, amikor a szerint értékelik a nemzeteket, hány ágyújuk, tankjuk, repülőgépük, tengeralattjárójuk van, azért még mindig a világ legnagyobb erkölcsi tekintélye a Szentatya: világi fegyverek nélkül, de erkölcsi, szellemi, vallási fegyverekkel felszerelve, ott áll erős lélekkel a kősziklán és mindenki tőle várja, hogy, mihelyt lehet, megteremtse a világ békéjét. Az igazi keresztény politika mellett ápolni akarom az ezeréves, Szent Istváni, Pannonhalmáról és Esztergomból kisugárzó magyar nemzeti politikát, mely a múltban, magyar hagyományokban gyökerezik, védi nemzetünk függetlenségét, ezeréves alkotmányát, nemzeti sajátságainkat. És végül ápolni akarom a keresztény magyar humanizmust, mely a klasszikus műveltség talajából gyökerezik. A klasszikus műveltség az emberiség nagy vigasztalása, a klaszszikus műveltség megmaradt értékeit a pusztuló római birodalomból az égő Európában a kereszténység, a szerzetesség, a kolostorok mentették át nekünk. Mindig szimbolumot látok abban, hogy Dantét, mikor a sötétben elveszti az utat, Vergilius kalauzolja a helyes ösvényre. Általa lettem költő, és keresztény, tanítja Dante. Megrendült lélekkel olvassuk ma is a klasszikusokat: az Iliast: Homeros halhatatlan sorokkal örökíti meg, miként tolja az új lomb a régit, az Odysseiát, miként ismeri fel az öreg Argos kutya hazatélt gazdáját. Meghalt Aischülos: az emberszeretetéért bűnhődő Prometheus panaszkodása. Meghatnak Sophokles sorai, amikor Oedipus király tanítja: senki földi ember nem mondhatja magát boldognak, míg élete végóráját el nem érte biztosan. Antigoné bátran kiáltja oda a bősz Kreonnak: vannak a halhatatlan isteneknek Íratlan törvényeik, melyek erősebbek a világi törvényeknél, már pedig isteni törvény parancsolta nekem, hogy testvéremet eltemessem. És nem megható-e Antigonéban a kar, amikor az embert magasztalja, aki átszeli a tengereket, az Istenek egyedül neki adták a beszéd és értelem hatalmát, csak a halállal nem bír.