Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940
Az 1940—41. iskolai év. I. Iskolánk múltja. A magyarországi Szent Benedek-rend nagy alapítójáról és a nyugati szerzetesek pátriárkájáról elnevezett intézetét, mint gimnáziumot, 1923 szeptemberében nyitotta meg 56 tanulóval. Az 1924—25. iskolai évben az 1924. évi X!. tc. értelmében az intézet átalakult reálgimnáziummá. Első otthonunk a VIII., Mária Terézia-tér 8. sz. alatt lévő Pedagógiai Szeminárium volt, mivel a székesfővárostól átengedett VIII., Baross-utca 62. sz. alatt lévő megszűnt elemi iskolában még menekültek laktak. Ebbe az épületbe az 1925—26. iskolai év elején költözött az intézet. 1931. nov. hó 18-án 1010-4-1732/XI. ü. o. szám alatt az akkori magyar kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ernszt Sándor dr. és a magyar kir. pénzügyminisztérium vezetésével megbízott államtitkár: Vargha Imre dr. jóváhagyták ama „csere, illetve adásvételi szerződést", melynek értelmében a szomszédos dohányraktár (VIII., Baross-u. 58—60. sz. és Rigó-u. 3. sz.) a Szent Benedek-rend birtokába ment át. Ezen a helyen szándékozunk {elépíteni középiskolai és főiskolai internátussal és félinternátussal kapcsolatos végleges modern intézetünket. Eddigi kat. középiskolai főigazgatók: Kocsis Lénárd dr. (1936—1938), Jászay Rezső (1938—40.) és Virágh Teofil (1940—): tankerületi főigazgatók: t Pintér Jenő dr. (1923—1939) és v. Fraknóy József (1939—). Iskolánk eddigi igazgatói: f Kádár Titusz (1923—24), Kemenes Illés dr. <1924—31), fMattyasóvszky Kasszián dr. (1931—1935), Horváth Kandid <1935—). Iskolánk eddigi tanárai: Alfay Pongrác, Barabás Ince dr., Bognár Cecil dr., Boldoghy Máriusz, Borbély Kamill, Brunner Ernőd dr., Dobrovich Ágoston dr., Dombos Fülöp, Esztergályos Tibor, Havasi Lucius, Heckenast Kolos dr., Holenda Barnabás dr., Horváth Anzelm, Horváth Kandid, Joanelli Béda, Karle Sándor, Kelemen Krizosztom, Kelemen Szulpic dr., Koller Pius dr., Kováts Arisztid, Karsai Géza dr., Kühár Flóris dr., Linzer Szilárd, Nagy Amadé dr., Nagy Julián, Nemes Vazul dr., Pados Ottokár dr., Pénzes Balduin dr., Sarang K. Péter, Simonyi Kunó, Solymoss Vendel, Szekeres Bonis, Szívós Donát dr., Szegedi Tasziló, Szunyogh X. Ferenc dr., Tardos Vida dr., Várkonyi Hildebrand dr., Vlasics Róbert szentbenedekrendiek és Kaposi Gyula, Rozgonyi László, Zászlós István világiak.