Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

13 eső. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a tanár előtt érthetetlen, hogy tanulói még nem látják azt, amit ő lát vagy velük láttatni akar, hiszen mindketten a maguk külön módján fogtak hozzá az anyaghoz. Ehhez a lelki gyermekké hasonuláshoz szeretne ez az írás néhány gondolatot adni. A tanárnak irányítania kell növendékeinek munkáját, de fokozatosan szárnyukra kell bocsájtania őket. Ebből a szempontból munkánk három állomását különböztethetjük meg: a) alsó fokon: olvastatás, b) közép fokon: olvastatás és olvasás, c) felső fokon: olvasás. * * * Mint egész nevelőtanítói munkánkban, itt is a nevelés szempontjai az elsők, természetesen a tanítás szempontjaitól elválaszthatatlanul. A tanárnak nem szabad a számonkérés szinte kérlelhetetlen eszközeivel kezdeni munkálkodását. Valami egészen különleges munkáltatásra, helyesen felfogott öntevékenységre kell ösztönöznie a tanulót befogadó és kifejező képességeinek teljes munkábafogásával. Az olvasás (olvastatás) céljául helyesen jelöli meg Berend Klára, hogy olyannyira élménnyé kell tennünk az olvasmányt, hogy a tanuló elérjen a valódi összhangra, eljusson a lelki békéig, a nyugodt kontemplációig. (Az ifjúság irodalmi érdeklődéselődése. Szeged, 1935. 50. 1.) Ne feledjük, hogy örökké forrongó, örökké romantikus leikialkatú ifjúságról van szó. Ez a fiatal lélek nem bírja meg a törést tudásanyagában és a hiány, a hézag érzete elkedvetleníti és elfordítja tőle. Már pedig olvastatásunk és olvasásunk célja az írás megszerettetése és az örök útitársnak, a könyvnek a barátsága. A gyermek, mivel szabadságának korlátozóját látja benne, eleve könyvellenes. Valami különös kultúr-atavizmus következtében azonban mégis szomjazik a könyvre. Ezt a könyvet azonban nem az iskolától kapja, sokszor nem egészen a saját hibájából. Innen az úgynevezett ponyvaolvasási láz a középiskolában. Ez aztán sokszor elkíséri élete további során is. A sorok írója látta, hogy a gyerekek a III. osztályban . falták Jókai Nagyenyedi két fűzfáját, mert megtalálták benne azokat a motívumokat, melyeket — lelkialkatuk következtében (1. a mult évi Évkönyv 14—35 1.: Magyar irodalomtanítás és nemzeti nevelés) — a ponyvában is keresnek: személyes bátorság, tilalom ellenére végrehajtott hősies cselekedet, az ellenfél csúfos (komikus) megszégyenülése stb. Az olvasmányanyag ilyetén megválogatása természetesen nem a tanító tanár dolga, de ezeknek a motívumoknak — bizonyos fokig — a felfejtése kötelessége, ha azt akarja, hogy munkája eredményes legyen. Az alsó fokon tehát az olvasmány egész élménye ezeknek a indítékoknak az aláhúzásától függ elsősorban. Itt sokszor szinte vásári eszközökkel kell dolgoznia a tanárnak. Nehéz munkával be kell vonnia a tanuló valamennyi készségét az olvasmány élménnyétételébe és azután feldolgozásába. A feldolgozásba csak akkor szabad belefognia, ha meggyőződött arról, hogy az olvasmány, mint élmény, már többé-kevésbbé mély gyökeret vert a gyermek lelkében. A nevelő munka érdekében tehát az első és legfontosabb követelmény az olvasmány élménnyé tétele. Ez a mozzanat a didaktikai munka végső alakja is.