Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1940

10 mással, pedig a természet rendje szerint életüknek és munkájuknak harmóniába kellene fonódniok, hogy hidat verjenek a mult s a jövő közé. Körülbelül így fest a mai világ képe és ez a kép azt mutatja, hogy két korszak határán állva, a világnézeti vajúdások idejét éljük. Az az univerzális európai kultúra, amely egy emberöltövei ezelőtt még az egész világot átölelte, megtorpant, ereje fogyóban, eszmei struktúrája szétesőben van. Az ember csalódottan hátat fordít neki és tapogatódzva keresi azt az új világot, amelyben békén és megnyugodva élhet újra. Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk; de tudjuk, hogy az ember életét nem a vaksors irányítja és ezért hiszem, hogy az időfeletti örök emberi értékek most is megacélosodva fognak kikerülni a história kohójának tisztító tüzéből. Ebben a forrongó, ma még ki nem alakult világban, nekünk magyaroknak is meg kell találnunk az utunkat a jövőnk felé; nem maradhatunk tétlenek, mert itt aztán igazán áll a mondás, hogy ,,res nostra agitur". Az első lépés azt hiszem az, hogy figyelmünket, amellyel sokáig csüngtünk idegen eszmék képén, befelé, a saját lelkünk felé kell fordítanunk. Meg kell ismernünk önmagunkat, hogy az új világ új ideológiáját magyarságunk szűrőjén megszűrjük, megtisztítsuk és belőle csak azt bocsássuk be, ami hagyományainknak és karakterünknek megfelel; ami nemzetünk eszméjével, hivatásával és céljával megegyezik. Küzdenünk kell a magyarságunkért és ebben a küzdelemben — azt hiszem — nekünk öreg bencés-diákoknak az első sorban a helyünk. A fegyverzetünk megvan hozzá; a benedictinus szellem neveltjei vagyunk, amelyben a tradíciókhoz való ragaszkodás mellett a haladásra való készség egyenrangú tényezőként foglaltatik benne. Szent Benedek rendjének ezer esztendős magyar múltja azt mutatja, hogy ez a rend sohasem volt reakciónárius, de forradalmat se csinált soha; mindig megőrizte a múltból azt, ami tartós értéknek bizonyult, de sohasem késlekedett, hogy az új idők szelleméből befogadja azt, ami egészségesnek ígérkezett. Bevezetőben azt mondottam, hogy gondolatmenetemben a bencés atyák tanításaiból indulok ki és ezekhez fogok visszatérni. A bencés iskolán kezdtem és a Pannonhalmi Szemlén végzem. Ennek a Szemlének ezidei második számába a Főapát úr írt — tőle vettem az iménti idézetemet is — mélyenszántó, megkapó tanulmányt a magyarság lelki egységéről. Méltóztassék meghallgatni, mit mond nekünk ez a tanulmány; ezeket mondja: „. . . a nemzeti léleknek szellemi szerkezetét ... a nemzeti öntudat; a mult és jelen művelődési értékei; a hagyományos jogrend; a hivatástudat cselekvő ereje; a nemzet történeti életének törés nélküli folytonosságához való szívós, ellenállásra képes ragaszkodás alkotják. E szellemi kincseinket őrző és életté változtató nemzeti léleknek természetes szerve, mintegy agycentruma és idegrendszere a nemzet értelmisége. Egészséges, erős, hivatását betöltő értelmiség egészséges, erős, hivatását betöltő magyarságot s egyben nemzetet jelent. Az értelmiségnek kell tiszta világszemléletének próbakövén megállapítania azt is, hogy az idegenből jövő, új színben feltűnő eszmék igaz értékek-e, vagy hamisak. Ha való értékek, ugyancsak az értelmiségnek kell azokat a nemzeti lélek természeté-