Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1939
11 lek mintájára egymással versenyeztek urak és nemesek, hogy kié legyen a hatalom. E szabadsággal ők ásták meg a nemzet sírját. Mátyás a maga részéről mindent megtett, hogy ezt a megszervezett birodalmat pénzügyi, államháztartási, gazdasági, szellemi szempontból emelje. Elsősorban magyar nemzeti szellem fűtötte. Magyar kormány intézkedik a magyar ügyekben. Ha az irodalom és műveltség szempontjából rászorul is idegenekre, a kormányzásban mindenütt a magyar van előnyben. Amikor III. Frigyessel és még a pápával is szembeszáll, azért teszi, mert úgy érzi, hogy a magyar becsületet védi. Attila utódjának tekinti magát, aki meg akarja mutatni, mi a szittya vitézség. Magyar öntudatára jellemző, hogy amikor Beatrice apjától, Ferdinándtól spanyol lóidomítót kap, ezt nem fogadja el. Büszke öntudattal említi, hogy az ő népe maga idomítja lovait, s a magyar a lovaival idegen lóidomító nélkül győzte még mindig le a szomszédos népeket. Féltve őrzi a magyar önállóságot és függetlenséget. Még a pápa beavatkozását sem engedi meg politikával összefüggő ügyekben. A Szentszéki bírósághoz sokszor fordultak a középkor végén is egészen világi ügyekben. Mátyás azonban nem enged semmiféle beavatkozást királyi jogaiba. Ezt a magyar, független birodalmat anyagi szempontból is erőssé kellett tennie. A 16. században sokat hangoztatott elv volt, hogy Magyarország nemcsak önmagát védi, hanem Európa védőpajzsa. Ezen a címen államunk adott és segítséget kért Ausztriától, Csehországtól, magától a Német birodalomtól. Mátyás is elfogadja ugyan a pénzbeli segítséget a Szentatyától, de már maga akar vele rendelkezni. Egyébként minden törekvése, hogy nagy terveihez megfelelő mennyiségű pénz álljon rendelkezésére. Leleményességében minden előtte levő uralkodót felülmúlt jövedelmeinek emelésére. Ebben is igazi renaissance uralkodó. Éberen őrködik népe anyagi jólétén, akárcsak az olasz renaissance fejedelmek, mert annak is az uralkodó látja hasznát. Óvja családi birtokát, mely körülbelül 4 millió hold volt, gondoskodik arról, hogy a bányák, pénzügyi kamarák jövedelmei, a városok adói befolyjanak. De ez és a régi adónemek nem lettek volna elégségesek, hiszen csak az állandó hadsereg maga évi 2 millió frt-ba került. Különösen a kamara haszna csappant meg, mert ezek fizetése alól sok kiváltságos főúr jobbágyai fel voltak mentve. Ezért új adónemeket vezet be és ezalól már senkinek sem ad felmentést. Bámulatos, mily fortéllyal emeli még magasabbra jövedelmét. De már nem a keresztény elvek alapján áll, akármennyire iparkodik is mindig a becsületességet hangoztatni. Igazi machiavellista, aki hatalma erősítésére minden eszközt megenged magának. Rendkívüli adókat szavaztat meg a rendekkel, lefoglalja az egyházmegyék, apátságok jövedelmeit, nem tölti be azokat, illetőleg világi kommendátorra bízza. Pannonhalmának egy ideig ő maga a kommendátora. Elfogad pénzt a pápától a török elleni háborúra és az összeget saját céljaira fordítja. S mindezt azért, hogy állama anyagiakban is önálló legyen. Hatalma birtokában a társadalmi rendet is egyensúlyozottabbá akarja tenni. Itt is új, igazságos alapokra helyezett állam az eszménye, de nem forgatja fel a régit.