Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938

6 levő érdekekről, de a lényeges érdekeket kitartó bátorsággal védte, ha a szerződő hatalom nem akarta őket tiszteletben tartani. Ez a nagy föpászton egyéniség minden idealizmusa mellett is ment volt minden illúziótól, minden vakmerő reménykedéstől. Arcképein az évek multával mind erősebbé vált az összeszorított ajkak szögletéből lehúzódó mély vonás, a keserű fájdalom jelegzetes kifejezése. Kezét ott tartotta az idők pulzusán és érezte, hogy a koreszmék az emberiség lázas állapotát mutatják. Szíve mélyéig meg volt győződve, hogy az orvosságot csak az Evangéliumok szelleme, a kereszténység adhatja meg. Ezért írta enciklikáinak sorozatát, amelyekben rámutatott a kor bajainak orvoslására. Korunk egyetlen nagy kérdése sem kerülte el figyelmét és diagnózisának szavára az egész világ kereszténysége visszhangot adott. Bátorsága az egész világ tiszteletét kivívta, még ellenségeiét is; erősen csak erős ellenfelet szoktak támadni. Szent Péter utódjáról beszélve felesleges lenne megemlíteni, hogy figyelme az egész világra kiterjedt. De ennek a figyelemnek XI. Piusnál más jelentősége is volt. Nem elégedett meg azzal, hogy a világ minden részében hirdették misszionáriusai az Evangéliumot, hanem a missziós területek életét önállósítani akarta azzal, hogy a térítés és az egyházkormányzás nagy feladatát a bennszülött klérusra bízta. Kimondhatatlan fontosságú újítás volt ez, melynek eredményeit csak évtizedek múlva fogjuk látni. Talán a nyugateurópai civilizáció alkonyának gondolata érintette meg a Szentatya lelkét, talán keletkező új világok hajnalát látta derengeni az idők távolában. Bizonyos azonban, hogy ezen aktusa egyedül is megörökítené nevét az Egyház történetében. Pár szóval igyekeztünk vázolni XI. Pius pápa kormányzatának nagy tetteit. De hozzá kell tennünk, hogy mindez nem szabatos egymásutánban, hanem szinte egyszerre folyt le. XI. Pius idős volt, midőn a pápai trónra került. Az első években még a robusztus egészség engedte meg a hihetetlenül felfokozott munkatempót, amit nemcsak maga tartott, hanem környezetére, munkatársaira is ráparancsolt. A betegség beálltával maga előtt látta a sok megkezdett munkát, a távozó lázas tevékenységével igyekezett mindent rendbehozni, befejezni. Rettegett utolsó napjáig a hosszas betegségtől, de nem a halál gondolatától. Az Egyháznak többet ér egy halott XI. Pius, mint egy beteg, tehetetlen ember, — szokta mondani munkatársainak. Az Úristen meg is hallgatta kérését. Megadta neki a kegyelmet, hogy a halál első intő szava után még meg tudta valósítani legfőbb terveit és az utolsó pillanatig tevékeny élet után adhatta vissza lelkét Teremtőjének. Lelke felszállt a nagy számadásra. De a pártfogók egész kara várta. Ott volt liziői kis Szent Teréz, akit különösen tisztelt és az általa kanonizált szentek egész kara. Egy Morus Tamás és egy Don Bosco vezethették az Úr ítélőszéke elé nagy földi harcosát ügyének, hogy dicsőséges körmenetben kísérhessék oda, ahonnan könyörgéseivel segítheti itthagyott híveit. b. e.