Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938

51 munkácsi ütközet, Ruszinszkó, a szabadcsapatok, a háborúról általában, a repülésügy, a légoltalom stb. A próbák és minden munka célja elsősorban a fiúk hazafias nevelése. A haza szolgálatának kérdését az idei iskolai évben különösen előtérbe helyezte a politikai helyzet. A légoltalomra való felkészülést maga az állam és a hatóság sürgette és intézetünk csapata bencés hagyományokat követett, amidőn a tőle telhető legtöbbet akarta adni a haza ügyének. A légoltalmi szervezet megalakulásakor maga az igazgató is szabad kezet engedett a parancsnokságnak s így a csapat a riadó-próbákra 4 hangszórót, 4 szirénát, 24 mentöjárört (3 őrsöt), húsz kerékpáros küldöncöt állított szolgálatba. Szeptember végén, mikor a legfeszültebb volt a háborús hangulat, nagy hadijátékra készülődtünk. A szülők aggódva adott engedélyével indultunk el az akkor még határon levő hadijátékszínhelyre: Esztergom-táborba. A résztvevők száma 88 fő volt, csak egy-kettő maradt itthon szülei tilalma miatt. De ezek, szegények, nem győztek otthon panaszkodni, szinte gyászmagyarkáknak érezték magukat. Amikor pedig a feszült háborús hangulat felengedett s a csehszlovák-magyar kérdés tisztázódott, a csapat ott volt minden tüntető kivonuláson és gyűlésen. Magyar-lengyel barátság, magyar-lengyel határ, mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza volt az állandó jelszó és a fiúknak a hangulata nemcsak az udvaron, a gyűléseken tört ki, hanem az iskolai előadásokon is, történelem órákon, midőn a tanár az Árpádkori Magyarország hűbéres tartományait, vagy Nagy Lajos NagyMagyarországát rajzolta fel a táblára. S alig mult el két hónap: Kassa a mienk, Komárom a mienk lett. Volt öröm a bevonulásokkor. A cserkészszövetség elhatározta, hogy a visszaszerzett nagyobb városokba cserkészküldöttséget, díszrajokat küld. Csapatunk Komáromot kérte és kapta meg, hisz a komáromi cserkészek 20 éven át, míg cseh-szlovák uralom alatt voltak, bencés nevelés alatt mindvégig magyarok maradtak. December 4-én volt csapatunk bevonulása az ősi Komáromba. Létszám a fúvóskarral együtt 76 volt. Dobogott a föld büszke, öntudatos lépéseink alatt, visszhangoztak a kőfalak. A híd előtt egyesült a csapatunk a győri, pápai és esztergomi bencés cserkészcsapatok rajaival s így kb. 230 cserkész vonult be vidám nótaszóval, mely a fúvóskar zenéjével váltakozott. A komáromi oldalon az ottani cserkészek csatlakoztak hozzánk, miután egymást kölcsönösen üdvözöltük. Tisztelgéseink a Jókai és a Klapka szobornál a komáromi polgárok nagy tömege előtt folytak le. A komáromi út legnevelőbb pontja a délutáni ünnepély volt. Hazafias üdvözlő szavak — különösen dr. Szívós Donát tanár szavai — felhangolták a lelkünket, összemelegedtünk azokkal a hős komáromi cserkészfiúkkal, akik a cseh uralom üldözése, büntetése mellett magyarok maradtak, akik az első szabad napjukon szinte forradalmi lépéssel abbahagyták a cseh nyelv és irodalom tanulását, elégették cseh nyelvtanukat... Szinte senki sem bírta visszatartani könnyeit, midőn a cserkészkerülettől ajándékozott gyönyörűen hímzett magyar cserkészzászlót a komáromi csapat átvette: midőn a komáromiak a maguk ajándékát, egy képsorozatot az elmúlt, száműzetésben töltött éveikről a kerületnek átnyújtották. A komáromi cserkészek küldöttsége március 15-én adta vissza a látogatást, mely alkalommal az intézet emlékplakettet kapott. Cserkészeink azután egész nap velük voltak, vezették őket a főváros nevezetességeihez. A hazafias nevelés ügyét szolgálta ezeken kívül az is, hogy a vízicserkészek a Felvidék és a Délvidék adatait vízrajzi szempontból kidolgozták és ezekről szóló