Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1938
46 2. Ifjúsági könyvtár. A könyvek száma új beszerzések és adományok révén 1620-ra gyarapodott. Az év folyamán szombaton 4—5-ig tartottunk könyvtárórát. 131 tanuló összesen 1572 darab könyvet olvasott díjtalanul a könyvtárból. Nagyobb adományozást dr. Vig Bertalan tanügyi főtanácsos és dr. Löw László egy. tanársegéd urak tettek a Term. Tud. Közlöny régebbi évfolyamaiból. A távozó Csernyánszky és Ámon Antal VIII. oszt. tanulók helyett, Károlyi József, Pós és Csizinszky Dénes VII. oszt. tanulok lettek segédkönyvtárosok. Dr. Nagy Amadé, ifj. könyvtáros. 3. Segélyzö könyvtár. Az idén sajnos, ismét sok könyvet kellett kiselejteznünk, mert a bevezetett új könyvek és kiadások miatt használhatatlanokká váltak. Egyes könyvek viszont a hosszú használat miatt rongyolódtak el s így a könyvtár állománya nagyon megcsappant. Mégis az igazgató úr által adott 100 pengővel, ajándékkönyvekkel és a használati díj elengedésével igyekeztünk segíteni a szegénysorsú tanulókon. 96 tanulónak adtunk összesen 417 könyvet. Kérjük ezúton is a kedves szülőket és tanulókat, hogy a már nem használt tankönyveket ajándékozzák a könyvtárnak, hogy minél több tanulót segélyezhessünk. Dr. Nagy Amadé, s. könyvtáros. 4. Fizikai szertár. Gyarapodása vétel útján: 1 drb galvanométerleolvasó berendezés állvánnyal, lámpakarral, transformátorral és izzólámpával, 1 drb demonstrációs galvanométer-javítás, 2 drb krómsavaselem javítás, 1 drb drótháló elektrosztatikai kísérletekhez. — Fuchs Henrik úr ajándékából: dilatációs sín-modell. Nagy Julián, szertárör. 5. Mennyiségtani szertár. Gyarapodása: 12 drb táblatörlö. Nagy Julian, szertárör. 6. Természetrajzi szertár. A természetrajzi szertár állománya az idén ismét formaiinba eltett tengeri állatok praeparátumaival gyarapodott. A rovargyüjtemény nagyobbmérvű javítása és tisztítása is szükségessé vált. Két nagy üvegszekrényt készíttettünk a már nagyon zsúfolt madárgyüjtemény részére. Dr. Nagy Amadé, szertárör. 7. Földrajz és történelmi szertár. Szerzemény: Észak-Amerika új falitérképe, továbbá egy modern típusú keskenyfilm-vetítőkészülék. Dr. Nagy Amadé, szertárör. 8. Művészettörténeti szertár. A művészettörténeti szertár állományában változás nem történt. Zászlós István, szertárör. 9. Rajzszertár. A rajzszertár ez évben nem gyarapodott. Zászlós István, szertárör. 10. Színházi szertár. Új függöny és proscénium 600 P értékben. Havasi Lucius., szertárör. 11. Tornaszertár. A tornaszertár állománya az év folyamán vásárlás útján 1 drb mászókötéllel 40 P értékben gyarapodott. Kaposi Gyula, szertárör. 12. Sportszertár. A sportszertár állománya beszerzés folytán 2 drb labdával, 1 drb új állvánnyal, 14 drb acélrugós expanderrel és 1 drb jéghoki inggel 85 P értékben gyarapodott. Aczél György VII. o. t.-tól 1 drb földbe ásható korlátot kaptunk. Ulbitz István úr pedig 80 P-t ajándékozott tornaruhákra, vívó- és sportfelszerelésre s azok javítására. Az ajándékokért ez úton is hálás köszönetünket fejezzük ki. Kaposi Gyula, szertárör.