Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1936
48 karácsonyi jótett-hét. Ilyenkor szegény családokat szoktak felkeresni és kipuhatolni, mire van épen szükségük. Az idén a szegény családok nyomorán való segítség mellett cserkésztestvéreken akartunk segíteni, összegyűjtöttük a volt cserkészek már nem használt ruháit, vagy olyan cserkészingeket és nadrágokat, melyeket a megnőtt cserkészfiú már nem tud használni és ezeket a józsefvárosi cserkészkörzet egyik csapatának szegénysorsú cserkészei kapták meg. A cserkésztestvériség kimélyítésére szolgált a külföldi cserkészekkel való levelezés. A VII. és VI. osztályú tanulók közt egyre több lesz a levelezők száma, anynyira, hogy már több nem cserkész is szerzett magának külföldi barátokat. Ilyen levelezésnek a nyelv gyakorlásán kívül már gyakorlati haszna is volt: több levelezőt meghívott a barátja a saját országába a vakációra. így Sternischka Olaf volt Németországban, Zalay Endre, Kovásznay László Franciaországban, Olajos Endre volt növendékünk Angliában voltak. Az idei iskolai évben a következő tanítványaink leveleztek: a VIII. osztályból: Szemere György (angol), Udvarhelyi Gyula (német nyelven). A VII. osztályból: Baján László (német), Eperjessy László (német), Galambos Ferenc (német), Keresztényi József (német), Korányi György (német, francia, angol), Martényi György (német), Schümichen Vilmos (német), Timkó Imre (német és eszperantó nyelven), (német), Schümichen Vilmos (német), Timkó Imre (német és eszperantó nyelven). A VI. osztályból Kertész Pál (német), Marsó Miklós (német), Ránky Miklós (német). Soós József (német és francia nyelven), Sorbán Pál (német), Tanzel Antal (német és angol), Nagy Géza (német), Vadkerty Gyula (német nyelven). Az V. osztályból Korbuly Tamás és Reményi András német nyelven. Barátaik nemzetisége osztrák, német, svájci, francia, belga, hollandi, angol, amerikai, svéd, norvég, lengyel. Cserkészcsapatunk az iskolai év alatt két ünnepélyt rendezett. Az első április 18-án volt: a cserkészek és öregcserkészek fogadalomtétele. A fogadalomtétel szentszentmisével kezdődött, melyen az összes cserkészek szentáldozáshoz járultak. Utána az intézet udvarán 9 órakor volt a fogadalom letétele. A fogadalom kivevője Sándor Dénes hittanár volt. Az ünnepségen Molnár Endre VIII. o. t. és Borka Géza III. o. tanuló szavaltak. Ünnepi beszédet Sándor Dénes atya mondott. Uj dolog volt a fogadalom alkalmával, hogy a szertartásokba egy-két, a régi lovagvilágból való cselekményt is belevittünk. A második ünnepély május 23-án d. u. volt: tombolával egybekötött műsoros délután. Rendezte Brunner Emőd dr. Az ünnepély számai a fúvós kar 3, a szimfonikus zenekar 2 számán kívül a következők voltak: 1. A szerkesztők tragédiája. Paródia 5 részben. Irta: Bárány Tamás V. o. Szereplők: Álgyav főszerkesztő: Álgyay-Hubert Pál V. o. Garabonciás: Bárány Tamás V. o. Dávid, Ivándy, Viczenik szerkesztők: Dávid Tamás V. o., Ivándy Ernő V. o., Viczenik Dénes V. o. Nyomdász: Foitl Vilmos V. o. Múmia: Gyenis Tivadar V. o. Konferanszié: Ivándy Ernő V. o. Kar: Csontos Lajos, Leyrer Richárd, Medveczky Kálmán, Nágel Iván V. o. 2. Pálfordulás. Színmű egy felvonásban. Irta: Horváth Tibor VI. o. tan. Személyek: Kari: Sikos Károly VI. o. Laci: Bogdán Sándor VI. o. Pista: Schuschny Aurél VI. o. Géza: Szeberényi László VI. o. Gabi: Nógrády István VI. o. Béla: Kertész Imre VI. o. Imre: Marschalek Béla VI. o. Ottó: Mensáros Zoltán VI. o. Öcsi: Nógrády József III. o. t. 3. Mindenkit érhet baleset. Irta: Keresztényi József VIII. o. t. Szereplök: Prológust mondta: Pálvölgyi Gyula. Nemes Laci: Keresztényi József. Nemes Laci barátai: Ridly Péter, Udvarhelyi László, Iváskó János. Igazgató: Dobos Imre. Dr. Bir-