Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1935

78 Február hó 13-án délelőtt a teljes létszámú VII. osztály egy jólsikerült sí- és ródlikirándulást rendezett a budai hegyekbe, amelyet, sajnos, megismételnünk a közkívánalom ellenére sem lehetett, mert időközben beállott az olvadás. Február 29-én a K1SOK rendezésében a Nemzeti Torna Egyletben zajlott le a kerületi tornászbajnokság. A versenyre való rendszeres készülés meghozta a várt eredményt, amennyiben intézetünk csapata az összes budapesti iskolák között az első helyen végzett s igen magas pontszámmal megnyerte a kerületi tornász csapat­bajnokságot. A bajnokcsapat tagjai a következő tanulók voltak: Luib, Szokolay, Varsányi VII. o., Bongor, Hegedűs és Márton VIII. o. A bajnoki csapat szerenkénti helyezése a következő: Nyújtón második, korláton harmadik, lólengésben negyedik, műszabadgyakorlatban második hely, a lóugrásban és gyűrűn csapatbajnoki helye­zés. Igen jól szerepelt az egyéni versenyekben Luib VII. o. tanuló, aki az egyéni összetett bajnokságban a harmadik helyre küzdötte fel magát. Március 4-én a Piaristák adták vissza látogatásunkat s egy 3-mas tőr-, illetve 3-mas kardcsapattal kerestek fel minket. A találkozás mindkét fegyvernemben a Bencések győzelmével végződött. A tőrben Hegyeli, Viola VI. o., Schmalz VII. o., kardban Hadán VI. o., Zalay, Kovásznay VIII. o. tanulók képviselték az intézetet. Március hó 10. és 15-ike között zajlottak le a kerületi vívóversenyek a KISOK rendezésében a Zrínyi reálgimnáziumban. A kardcsapatversenyben Radán VI. o., Fóris, Kovásznay, Zalay VIII. o., a kard egyéni bajnokságában Radán VI. o., a tőr­csapatversenyben Hegyeli VI. o., Schmalz VII. o., Kovásznay, Zalay VIII. o., a tőr egyéni bajnokságban Hegyeli VI. o. tanulók indultak. A kardcsapatversenyben az elömérkőzések során a Szt. Imre gimn. erős csapatával kerülvén össze, vereséget szenvedtünk s nem jutottunk tovább a döntőbe. A törcsapatversenyben az előmér­közésket, továbbá a középdötöt és a döntő mérkőzést végigküzdve, végül a har­madik helyen végeztünk. A tör egyéni bajnokságban Hegyeli VI. o. 5-ik lett, a kard egyéni bajnokságban Radán VI. o. pedig a második helyen végzett. Ha tekin­tetbe vesszük a minősítő asszókat, továbbá az elődöntő, középdöntő és végül a döntő mérkőzések nehéz és igen erős küzdöképességet kívánó küzdelmeit, mind­kettőjük eredménye is számottevő. Labdarúgó csapatunk ősszel megkezdett munkáját tavasszal ismét újult erővel folytatta. Gyakorlásainkat a Bszkrt sporttelep pályáján hétfői napokon tartottuk. A felsősök csapata 111. 16-án a Piaristák csapatával játszott barátságos mérkőzést, az eredmény 10:2 lett a Bencések javára, III. 30-án pedig az Eötvös rg. csapatá­val játszottunk, mely küzdelemből szintén a mi csapatunk került ki győztesen. Az idén először vettünk részt a Kisok által kiírt alsós-labdarúgó bajnokságban. Te­kintetbe véve csapatunk első szereplését, s versenyzési gyakorlatlanságát, elég jó eredményt értünk el. Hogy a döntőbe mégsem tudtunk bekerülni, az egyáltalán nem az elenfeleink fölényének, hanem az egyik mérkőzés alkalmával kizáróan a balszerencsének köszönhető. A mérkőzések sorrendje a következő volt: ÍV. hó 20-án Bencés—Eötvös 2:1, IV. hó 27-én Kemény—Bencés 5:1, V. hó 4-én Bencés— Széchényi 3:2, V. hó 18-án Bencés—Bolyai 3:1, VI. hó 4-én Szt. László—Ben­cés 3:1. Az alsós csapatban a IV. o.-ból Horváth, Khloyber, Mikolcsó, Hümpfner, Károlyi, az V. o.-ból Nedeczky, Nagy, Windt, Bán, Borbély, Miklósi, Weszely, Seidenléder és a VI. o.-ból Foitl játszottak. A gyakorló órákon Pótz N. Árpád tanár úr szaktudásával és tanácsaival irányította a fiúkat, az alsós-bajnokság mér­kőzései során pedig Pados Ottokár tanár úr lelkesítette és buzdította őket a győ­zelemre. Mindkettőjüknek ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki.

Next

/
Thumbnails
Contents