Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1934
93 parancsnokok előadásokat tartottak a körzeti örsvezetői tanfolyamon, a körzet vezetői gyűlésén. Résztvett a csapat a gödöllői hadijátékon, a nyár folyamán megtartotta az akadályversenyt, decemberben pedig a jótett versenyt. A kerületi cserkésznapon szerepelt a gázvédelmi bemutatón, és a Rákóczi élőképben. Riegler Richard pedig a kerületi vezetötiszt mellett végzett szolgálatot. Szolgálataink a Magyar Cserkészszövetségnek és a magyar társadalomnak a következők voltak: Szeptember 23-án kivonulás az eucharisztikus körmenetre. Szeptember 30-án kivonulás a Nemzeti Munkahét megnyitására, egy másik csoport pedig a Szent Gellért-ünnepélyen vett részt. November 16-án kivonulás a Kormányzó úr őfőméltósága seregszemléjéhez. Janán 12-én gyászmisén vett részt a csapat képviselete (egy raj) a piaristák kápolnájában az elhúnyt Burne érsekért, a cserkészet nagy jótevőjéért. Április 20-án, nagyszombaton részvétel a fúvóskarral a feltámadási körmeneten. Május 5-én részvétel az orosz menekültek csapata zászlószentelésén, és kivonulás a Névtelen Katona síremlékéhez. Május 2—12-ig szolgálat a gyermekhéttel kapcsolatban a Tisza Kálmán-téren a gyermek-játszótéren. Június 3-án segítés a Szociális Misszió Társulatnak az egyik urnánál, az elhagyott gyermekek érdekében való gyűjtésnél. A fiúk nyelvtudásának gyakorlására szolgált, de egyszersmind a magyar nép megismertetését is célozta a külfölddel való levelezés. A magyar cserkész a szeretet és megértés fegyvereivel akarja szolgálni az új nemzedék nemzetközi egyetértését és békéjét. Csapatunkból a következők leveleznek idegen ország cserkészeviel: VII. o.: Haller K. (német, francia, eszperantó, angol, olasz, latin), Márton Z. (latin), Olajos E. (angol), Kovásznay L. (francia). VI. o.: Szemere Gy. (angol). V. o.: Schüller G. (német), Koncsek E. (francia), Korányi Gy. (angol), Timkó I. (német), Sternischa O. (német). III. o.: Leyrer R. (német). A levelezés a nemcserkész fiúkra is hatott. Nemcserkész tanulók közül Berkó P. és Weszely Gy. VI. o. t. leveleznek. Az iskolai év folyamán két nyilvános ünnepélyt rendeztünk. Az első április 23-án volt a Hármashatárhegyen. Az ünnepély tárgya a cserkészjelöltek fogadalomtétele, és az új szervezőbizottsági tagok felavatása volt. Uj cserkészbizottsági tagokul a következő urakat kértük fel: a tanári karból Szekeres Bónis, Szegedi Tasziló és Horváth Kandid tanárokat, a szülők közül Elek Ferenc földbirtokos urat és v. Cseley József dr. főorvos urat. Az ünnepélyen a szervezőbizottság fontosságát és a csapathoz való viszonyát Havasi Lucius parancsnok fejtette ki, majd a szervezőtestület és bizottság elnöke, Matyasóvszky Kasszián dr. tanker, kir. főigazgató, az intézet igazgatója kitűzte rájuk a szervezőtestületi tagoknak járó cserkészjelvényt. A jelöltek a fogadalomtételénél az ünnepi szónok szintén az igazgató úr volt, aki a maga közvetlen hangján — utoljára szólva fiaihoz — szinte végrendeletileg hagyta ránk, hogy mint emberebb emberek mindig a magas felé törekedjünk, ahogy a fogadalomra is a magaslatra mentünk és hogy ne a városi élet szórakozásaiban, hanem a természet szeretetében keressük a felüdülést. Ott az Isten arca néz reánk, lehelletében megterem erő, szabadság, győzelem! A második nyilvános ünnpélyünk május hó 18-án volt a reálgimnázium torna-